2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Költségvetési támogatás zenére

A hivatásos önkormányzati zenekarok és énekkarok működésére az idén 1.010 millió forintot kaphatnak a központi költségvetésből a helyi önkormányzatok; az oktatási és kulturális miniszter rendeletét a támogatás igénybevételének rendjéről a Magyar Közlöny l
2008. március 6. csütörtök 20:16 - Hírextra

A támogatást az érintett helyi önkormányzatok olyan célok megvalósításához igényelhetik, amelyek elősegítik a hivatásos együttesek művészi színvonalának emelését és javítják azok tevékenységének feltételeit - olvasható a Magyar Közlöny március 5-i dátummal megjelent 37. számában.

A rendelet hatálya a hivatásos önkormányzati zenekart és/vagy énekkart fenntartó, illetve azokat támogató helyi önkormányzatokra terjed ki.

Az a zenekar vagy énekkar részesülhet a támogatásból, amelynek alaptevékenysége komolyzenei művek előadása, amely a többségében felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező tagjait tartós, legalább 1 éves munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatja, és amely az alaptevékenység ellátásához szükséges, megfelelő tárgyi feltételekkel, valamint önálló művészeti és adminisztratív vezetéssel rendelkezik.

A juttatás mértékét a helyi önkormányzatok által szolgáltatott adatok, valamint az együttesnek a központi költségvetésből juttatott egyéb bevétele figyelembevételével, az Oktatási és Kulturális Minisztérium illetékes szakmai területe, valamint a reprezentatív szakmai és érdekképviseleti szervek által delegált tagokból álló szakmai bizottság javaslata alapján a miniszter állapítja meg.

A helyi önkormányzatok a támogatást a Magyar Államkincstár illetékes Regionális Igazgatóságai útján igényelhetik 2008. március 17-ig (a postára adás dátuma), az igazgatóság legkésőbb április 4-ig véleményével együtt továbbítja a beadványokat a minisztériumnak. A döntésről a minisztérium április 22-éig értesíti a támogatásban részesült helyi önkormányzatokat, a megítélt támogatást egy összegben a Magyar Államkincstár folyósítja április 26-áig.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását