2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ingyen meg lehet nézni a megdöbbentő filmet

Ingyen nézheti meg a közönség az Earthlings (Földlakók) című filmet csütörtök este nyolc órakor a budapesti Toldi moziban a Fehérkereszt Állatvédő Liga jóvoltából.
2008. április 21. hétfő 13:05 - Hírextra

"Szeretnénk egyfajta Earthlings-kultuszt kelteni" - fogalmazott Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora. Bár abban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki végig bírja nézni a filmet, sőt egyelőre azt is nehéz lenne megjósolni, hogy hányan mennek el a vetítésre. A film ugyanis rendkívül megrázó.

"A Föld napja és a kísérleti állatok védelme világnapja adta az apropót arra, hogy Magyarországon először bemutassuk az Earthlings című filmet, amelyet Shaun Monson rendezett és több jeles díjat is nyert" - mondta Szilágyi István. A film narrátora Joaquin Phoenix, de a szervezők gondoskodnak tolmácsolásról.

Az amerikai dokumentumfilm hűen mutatja be a természet, az állatok és a humán gazdasági érdekek közötti összefüggéseket. "A megdöbbentő a filmben, hogy nem kirívó eseteket mutat be, hanem a mindennapokat" - mondta a távirati irodának Szilágyi István.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora szerint évente körülbelül 100 millió állaton végeznek kísérletet a világon. Az adatok nem nyilvánosak, ezért többféle ellentmondó szám kering a köztudatban. A szakértők egyes csoportja azt állítja, hogy az állatok 60 százalékát a hadiipar "használja". Körülbelül 30 százalékukkal a kozmetikai termékeket előállító cégek kísérleteznek, míg 6 százalékukra az emberek gyógyítása érdekében van szükség laboratóriumi állatokként.

Állatkísérlethez leggyakrabban egereket, patkányokat, tengerimalacokat, nyulakat, kutyákat, macskákat, majmokat, madarakat, halakat, illetve vágóállatokat (például disznót, marhákat és kicsinyeiket) alkalmaznak.

Az állatvédő szervezet szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az emberi erőfölény nem jogosít fel az állatokkal való brutális bánásmódra, a kegyetlen tartásra. A kísérleti állatok alkalmazása pedig elkerülhető, számos más állatbarát megoldás létezik már. Több kémcsőben végezhető teszt, számítógépes program, modell képes arra, hogy a különböző vegyi anyagok hatásáról információt nyújtson anélkül, hogy állatokat kellene feláldozni.

A film vetítése hozzájárulhat ahhoz, hogy tudatos fogyasztóként viselkedjenek az emberek, és odafigyeljenek arra, hogy milyen terméket vásárolnak. Kezdve attól, hogy megnézik a tojások jelölését, amelynek első száma az állattartási módot mutatja - tette hozzá Szilágyi István.
A csütörtök esti filmvetítés után a hangulatot a Korai Ütősök és a Korai Banditos oldja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását