2024. március 29. - Auguszta

Jövőbarát ping-pong

Több mint 35 órás asztaliteniszezésre készül a Jövőbarát Alapítvány nyolc fiatalja a III. kerületi Pethe Ferenc téren május 30-án, pénteken, másnap pedig koncertekkel, neves emberek részvételével rendez fesztivált a civil szervezet.
2008. május 28. szerda 06:30 - Hírextra
A Miénk ez a nap elnevezésű fesztivál apropója, hogy 2003-ban 24 órás, míg 2005-ben 35 órás pingpongrekordot állítottak fel a Jövőbarát Alapítvány fiataljai. Ez utóbbit szeretnék idén megdönteni.
A Jövőbarát Alapítvány a veszélyeztetett fiatalok támogatását, a drogtól és bűnözéstől való megóvásukat tűzte ki legfőbb céljául. Napközben és hétvégén éjszaka kínál sportolási, tanulási lehetőséget a 10-30 éves korosztálynak. "Az éjszakai programokon 60, a nappalin általában 20 fő vesz részt. Nem csak helybeli fiatalok vannak, jönnek Csepelről, Ürömről és Csömörről is.

Családpótló közösség vagyunk, és amire nagyon büszke vagyok, hogy itt még egy pofon sem csattant el" - mondta az MTI-nek Marton Róbert, a Jövőbarát Alapítvány elnöke. A fiatalokra önkéntesek felügyelnek, van közöttük buszvezető, taxisofőr és csomagkihordó. Péntekenként rendszeresen leülnek közösen beszélgetni, amikor a fiatalok bármit megkérdezhetnek legyen szó munkahelyről, tanulásról, bűnözésről vagy szexualitásról. Ezt nagyon kedvelik, de nem csak ők, hanem a felnőttek is - tette hozzá az alapítvány elnöke.

A fesztivál első napján, május 30-án délelőtt 10 órakor kezdődik a rekordkísérlet. Másnap 13-tól 20 óráig tartanak a programok. Lesz hip-hop és harcművészeti bemutató, mászófal, egészségügyi szűrések, fellép a Kaláka együttes. Délután fél öttől neves emberekkel beszélgethetnek az érdeklődők, jelen lesz Vitray Tamás televíziós személyiség, Eszenyi Enikő színművész, Kuti Mátyás Rubik-kocka világbajnok és Piroch Gábor kaszkadőr. Fél héttől Caramel ad koncertet, amit kendobemutató követ. Végül a Hair című musicalből ad elő részleteket a Földessy Margit stúdió. Részletes programterv a www.jovobarat.hu című honlapon található.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását