2024. április 20. - Tivadar

Elsősegélynyújtó családi szolgálat

Elsősegélynyújtó családok hálózata kialakításán dolgozik a Magyar Vöröskereszt, a program idén szeptemberben indul - mondta Harrach Gábor, a karitatív szervezet kommunikációs vezetője egy keddi, budapesti konferencián.
2008. július 15. kedd 13:56 - Hírextra
A program célja olyan önkénteseket keresni és egészségügyi segítségnyújtásra megtanítani, akik a szakszerű orvosi segítség megérkezéséig a bajba jutottakat el tudják látni - fejtette ki.

A Magyar Vöröskereszt elsősorban azokban az aprófalvakban, szórványtelepüléseken szeretné elindítani a programot, ahol nincs állandó orvosi, háziorvosi ügyelet.

A képzés feltételeit, a jelentkezők alkalmasságát és vizsgáztatását a vöröskereszt helyi szervezetén keresztül mentőorvosok végzik majd - közölte Harrach Gábor.

Az ország tizenkét kistérségében indítják el a képzéseket, amelyeket tankönyvek eladásából, adománygyűjtésből és szponzori pénzekből kívánnak fedezni.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a kezdeményezéssel mindenki nyer, hiszen nem csak az önkéntes segítő érzi munkáját fontosnak, hanem az is, akiken segít.

Bényi Márta, az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ főorvosa üdvözölve a programot, azt mondta: az önkéntes segítségnyújtók konkrét tevékenysége egy-egy súlyosabb háztartási vagy közlekedési balesetnél növeli a túlélés esélyét és csökkenti a maradandó károsodás kialakulását, mértékét a szaksegítség megérkezéséig.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását