2024. április 19. - Emma

Vásárhelyi Őszi Tárlat

Csaknem hatszáz alkotás érkezett az október első vasárnapján nyíló 55. Vásárhelyi Őszi Tárlatra; a festmények, grafikák, szobrok közül mintegy 200 művet választ ki a zsűri, melyeket az Alföldi Galériában állítanak majd ki - közölte Nagy Imre múzeumigazgat
2008. augusztus 7. csütörtök 11:48 - Hírextra
A Vásárhelyi Őszi Tárlatot az országban egyedülálló módon több mint ötven éve minden esztendőben megrendezik, sehol máshol nincs arra példa, hogy 1954 óta folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét - hangsúlyozta a Tornyai János Múzeum vezetője a zsűrizés szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A kilenctagú zsűrinek 235 alkotó 319 festményből, 119 grafikából, 131 szoborból és kisplasztikából, valamint hat műfajilag nem azonosítható "egyébből" kell kiválasztaniuk azt a mintegy kétszázat, melyeket az október 5-én nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet. A művészettörténészek, művészeti szakértők és képzőművészek ezt követően döntik el, hogy a kiállító alkotók közül kik kapnak elismerést, és ki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai Emlékplakettet - tette hozzá az igazgató.

Pogány Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta: a művet beadók között örvendetesen gyarapodott a fiatal alkotók száma, s ez előnyére szolgál a kiállítás színvonalának.
A műveken megjelennek a konstruktív törekvések, az elvontabb ábrázolások, s a Vásárhelyre évtizedekig oly jellemző realizmus is átalakult, szemléletmódja megváltozott, modernebbé vált - fogalmazott a művészettörténész.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását