2024. április 19. - Emma

Gyöngyös még reméli a gumigyárat

A Gyöngyös környéki települések polgármesterei illetve országgyűlési képviselői levélben fordultak az Apollo Tyres indiai cég vezetőjéhez, amelyben támogatásukról biztosítják a gumiipari beruházást - közölte Hiesz György, Gyöngyös polgármestere sajtótájék
2008. augusztus 27. szerda 16:03 - Hírextra
A gyöngyösi önkormányzat még 10 százalék esélyt ad annak, hogy az Apollo Tyres mégis Gyöngyöst választja beruházása helyszínéül - jelentette ki Hiesz György.

Támogatásukat a politikusok a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég felmérésének eredményével támasztották alá, amely szerint a gyöngyösiek 67 százaléka támogatná a gumiabroncsgyár létesítését, és csak 20 százaléknyian ellenzik. A többieknek nincs véleménye - idézte az augusztus 21-22-én, 500 fős mintán elvégzett kutatás eredményét az önkormányzati vezető.

A polgármester felidézte, hogy az indiai fél azt követően állt el a Gyöngyösre tervezett 200 millió euró értékű beruházás megvalósításától, hogy Fidesz helyi népszavazást kezdeményezett a gumigyár megépítésének megakadályozása érdekében.

Elmondta: a levélben arról is tájékoztatták az Apollo vezetését, hogy a Fidesz a jogszabályokban szereplő határidőig az összegyűjtött szignókat nem nyújtotta be hitelesítésre.

Ugyanakkor felhívták a cégvezetés figyelmét arra: amennyiben az újabb döntési szakaszban is Magyarországot választják, Gyöngyösön építhetik fel a leggyorsabban a 900, majd 1500 embert foglalkoztató üzemet. Ugyanis minden más településen a nulláról kell újrakezdeniük a folyamatot.
Hiesz György úgy vélekedett: soha nem fordult még elő Magyarországon, hogy egy politikai párt szándékosan ekkora kárt okozott volna saját városának.

Ugyanis az Apollo üzeme a betelepülő beszállítókkal együtt 2000 munkahelyet és évi mintegy félmilliárd forint adóbevételt jelentett volna a városnak, illetve munkát és pénzt a helyi vállalkozásoknak az építkezés során.

Ezen kívül elesnek attól a 300 millió forinttól is, amelyet pályázaton nyertek az ipari park bővítésére - fűzte hozzá.

A polgármester cáfolta a Fidesz környezetvédelmi aggályait, miszerint a helyi vízbázis és hulladéktároló nem bírta volna el a pluszterhelést, és a cég rákkeltő vegyületeket használt volna a gyártás során.

Kifejtette: az üzem vízfogyasztása 4 százalékát tette volna ki a városi vízfogyasztásnak, és a 61 százalékos kapacitáson működő szeméttelep kihasználtsága 65 százalékos lett volna. Az előzetes környezetvédelmi tanulmány pedig éppen arról szólt, hogy az Apollo nem használ rákkeltő policiklikus vegyületeket.

Ugyanakkor elismerte, hogy a terület biztosításához szükséges kisajátítási folyamat, amit a Fidesz a beruházás meghiúsulásának fő okaként emleget, nem ment gördülékenyen, de ezt az Apollo ezt belekalkulálta az ütemtervbe - mondta.

Végül blöffnek nevezte a Fidesz bejelentését, miszerint több mint nyolcezer aláírást gyűjtöttek össze. Információi szerint ezer alatt volt a párt által begyűjtött szignók száma. A politikai akció eredményét az egész térség "szívja" - fogalmazott Hiesz György.

A gyöngyösi Fidesz elnöke úgy reagált az elhangzottakra: saját térségüknek nem kárt okoztak, hanem megmentették a Mátraalja, a borvidék és a gyógyturizmus hagyományait.

A Fidesz továbbra is támogat minden olyan beruházást, ami nem jelent plusz környezetterhelést a térség számára - közölte Tatár László.Ugyanakkor megerősítette, hogy 8.072 aláírást gyűjtöttek össze a népszavazás kiírásához, ám ezeket törvényi kötelezettségüknek megfelelően megsemmisítették, hiszen az Apollo elállt a gyöngyösi fejlesztéstől.

Közölte: az Apollo elsősorban azért hagyta el a várost, mert adminisztrációs akadályokba ütközött, és a telekviszonyok is rendezetlenek voltak a - szavai szerint - "virtuális ipari parkban", ami miatt Gyöngyösön a jövőben is "halálraítéltek" az ilyen és ehhez hasonló előkészítetlen beruházások.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását