2024. április 19. - Emma

A németek már készülnek a zöld jövőre

A németeknél a jelek szerint komolyan gondolják az alternatív meghajtású kocsikat – így például a villanyautók koncepcióját. Olyannyira, hogy már erősen tervezik az ezek használatához szükséges infrastruktúra kiépítését.
2008. szeptember 9. kedd 11:04 - Hírextra
A közeljövőben egyre több német benzinkútnál lesznek az elektromos hajtású kocsik számára kiépített töltőeszközök is (közönségesen konnektorok, bár ennél árnyalatnyit bonyolultabb megoldásra számítunk).

2009-ig Berlinben ötszáz töltőállomás létesül, de emellett a német szövetségi közlekedési miniszter, Wolfgang Tiefensee komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervez: év végéig kidolgozott fejlesztési dokumentációt kíván letenni az asztalra, amiben már az áram előállításának kérdésével is részletesen foglalkoznak – nem árt, az enegia legsajnálatosabb tulajdonsága ugyanis az, hogy valamiből elő kell állítani.

Itt találnak a tervezeten fogást annak kritikusai is: mindaz szép és jó, hogy eltűnnek a bűzölgő kocsik az utakról, de nem feltétlen jobb, ha ezek helyett olyan villanyautók lepik el az országot, amikhez szintén bűzölgő szén- és olajfűtésű erőművekben állítják elő az energiát.

Meglátjuk, kinek lesz igaza.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását