2024. április 19. - Emma

Nem sértett törvényt Gyöngyös

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint nem sértette meg a közbeszerzési törvényt a gyöngyösi önkormányzat a helyi kórház funkcionális privatizációja során - tájékoztatta pénteken az MTI-t a város polgármestere.
2008. szeptember 12. péntek 16:11 - Hírextra
A döntés értelmében a gyöngyösi önkormányzat az önkormányzati és az államháztartási törvény által előírt követelményeknek megfelelően folytatta le az eljárást a városi kórház működtetésére kiírt pályázata során - közölte Hiesz György.

A képviselő-testület 2007 tavaszán írt ki pályázatot a helyi kórház vagyonkezelésére. Ugyanakkor az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal és a Közbeszerzési Döntőbizottság pert indított az önkormányzat ellen, mert álláspontjuk szerint a város törvénysértő módon járt el a közbeszerzési eljárás mellőzésével - idézte fel a történteket az önkormányzati vezető.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a pályázati rendszer lényegesen több lehetőséget nyújt a beadott pályázatok szakmai tartalmának összehasonlítására, mint a szakmai szempontú értékelést kevésbé kezelni képes, rugalmatlanabb közbeszerzés.

Hiesz György elmondta, hogy az új működtetőnek köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül a kórház, egy év alatt több százmillió forint értékű fejlesztés valósult meg az intézményben. Példaként említette, hogy létrejött az új sürgősségi betegellátó központ és labor, az intézményt endoszkópos rendszerrel szerelték fel, és az orvosok munkáját hamarosan egy új, csaknem 250 millió forint értékű digitális radiológiai géppark is segíti majd.

A kórház vagyonkezelésére kiírt tendert a HospInvest Zrt. nyerte öt pályázó közül. A cég tavaly novemberben vette át az intézmény működtetését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását