2024. március 29. - Auguszta

Rákosi Gyulát köszöntötték az MLSZ-ben

Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a Magyar Labdarúgó Szövetségben Rákosi Gyulát, a Ferencváros és a válogatott korábbi kitűnő játékosát.
2008. október 16. csütörtök 15:26 - Hírextra
Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára díszoklevelet, továbbá a nemzeti együttes Rákosi Gyula nevével és 70-es számmal ellátott mezét adta át az ünnepeltnek, aki éppen egy hete töltötte be 70. életévét.

"Neki nem volt posztja, mivel a Ferencvárosban és a válogatottban is a csapat motorjaként működött, a 16-ostól a 16-osig a pálya minden részén megfordult" - méltatta egykori játékostársát Dunai Antal, aki mellett - többek között - Erwin Koeman szövetségi kapitány is részt vett a köszöntésben.

Rákosi 1952-től húsz éven át játszott a Ferencvárosban, ez idő alatt négyszer bajnok, kétszer kupagyőztes lett, s tagja volt a Vásárvárosok Kupáját nyert együttesnek is. A magyar élvonalban 322 mérkőzésen 63-szor volt eredményes, míg a válogatottban - mellyel olimpiai és Eb-bronzérmes, illetve kétszer vb-negyeddöntős volt - 41-szer kapott lehetőséget, s négy gólt szerzett.

Edzőként irányította a Ferencváros szakmai munkáját, dolgozott Kecskeméten Tatabányán, Vácszentlászlón és Kuvaitban, vezette az ifjúsági és a női válogatottat, majd visszatért a Ferencváros utánpótláscsapataihoz, ahol kezdte a pályáját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását