2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Színházi híd Kevin Spacey és Sam Mendes produkciói között

Kevin Spacey, a londoni Old Vic művészeti igazgatója egy amerikai darabbal nyitja meg a színház 2009-es szezonját, amelynek során tengerentúli kollégája, Sam Mendes rendezései is láthatóak majd.
2008. október 23. csütörtök 14:44 - Hírextra
Joe Sutton Complicit (Cinkosság) című drámáját, amely egy Pulitzer-díjas újságíró ellen induló eljárásról szól, Spacey viszi színre januárban. Az Oscar-díjas színész-rendező öt éve vette át a színház művészeti irányítását.

A szerdán bejelentett program szerint Brian Friel Dancing at Lunghnasa című darabját is felújítják, az öt ír nővér történetének főbb szerepeire többek között a The Corrs együttes énekeseit hívták meg.
Színre kerül Shakespeare Téli regéje és Csehov Cseresznyéskertje is májusban az Oscar-díjas Sam Mendes rendezésében.

Mendez produkciós cége, az Old Vic és a New York-i Brooklyn Zeneakadémia között ugyanis három éves együttműködési szerződés köttetett Bridge Project (Híd projekt) néven. Így a Téli rege és a Cseresznyéskert előbb Brooklynban mutatkozik be, s tavasszal nemzetközi turnéra indul.

Mendes szereposztásában olyan színészek lépnek majd a londoni színpadra, mint Ethan Hawke, Simon Russell Beale és Sinead Cusack.

Mendes színházi és filmrendezőként is nagy tekintélynek örvend, Oscar-díját nyolc éve, az Amerikai szépség című filmért kapta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását