2017. december 14. - Szilárda

Kiosztották a filmdíjakat

Átadták az október közepén megrendezett Los Angeles-i magyar filmfesztivál díjait egy budapesti étteremben szerda este.
2008. november 20. csütörtök 06:36 - Hírextra
A vacsorával egybekötött ünnepségen Sipos József, az Eszter hagyatéka, Márai Sándor azonos című regénye alapján készült filmrendezője a közönségdíjat vehette át, a Deltának ítélt fődíjat Mundruczó Kornél nevében Petrányi Viktória producer vette át.

A díjakat Bunyik Béla, az idén nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál alapítója és fő szervezője és Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára közösen adták át.

Bunyik Béla úgy vélekedett, hogy az idei Los Angeles-i magyar filmfesztivál sikeresebb volt, mint a korábbiak, amit az is mutat, hogy nemcsak Amerikában élő magyarokat vonzott a 8 napos seregszemle, hanem számos amerikait is. Bunyik Béla hozzátette: első alkalommal egészítették ki a programot olyan betétekkel, mint a Jancsó Miklós műveiből készült válogatás, illetve a magyar alkotók klasszikusait bemutató Hungarians in Hollywoodot. Az utóbbi blokkban került bemutatásra többek között a Kertész Mihály rendezte Casablanca, a Kovács László fényképezte Szelíd motorosok és a Rózsa Miklós zenéjével készült Bűvölet is.

A Delta kapcsán a főszervező elmondta, hogy mindenki kitűnőnek tartotta a filmet, így nem csoda, hogy a 6 tagú nemzetközi zsűri (a szerda esti ünnepségről egy elhúzódó szereplőválogatás miatt lemaradt) Mundruczó Kornélnak ítélte a fődíjat.

Bogyay Katalin, aki évekig dolgozott külföldön kulturális diplomataként, úgy vélekedett, hogy "a magyar művészet és azon belül a magyar film sikeréhez a tehetséges alkotókon túlmenően olyan megszállott emberekre van szükség, mint Bunyik Béla". A nemzetközi szakállamtitkár hozzátette: "nagy örömet jelentenek minden magyar számára, bárhol is éljen a világban" az olyan kezdeményezések, mint a Los Angeles-i magyar filmfesztivál, amelyet 5 millió forinttal támogatott az OKM .

"Nem véletlen, hogy az Eszter hagyatéka nyerte el a közönség díját, hisz az egy mélyen emberi történetet mesél el" - jegyezte meg Bogyay Katalin hozzátéve, hogy nincs magyar író, akinek műveit annyi nyelvre fordították le és annyi országban adták ki, mint Márai Sándor.

Az ünnepségen részt vett többek között Bollók Csaba és Csere Ágnes, az Iszka utazása rendezője, illetve producere, és Szász János, a Witman fiúk és az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója rendezője.
Szász János az MTI-nek elmondta, hogy februárban kezdi el forgatni legújabb filmjét, amely egy 1925-ben megtörtént, darabolással végződő bűnügyön alapszik. A gyilkosságból egy népi rigmus is született: "Lédererné, mi van a kosárba'? Kodelkának keze, feje, lába". A Léderer-ügy munkacímet viselő alkotást a Grant Film fogja legyártani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását