2024. április 19. - Emma

Lesz elektronikus BKV jegy?

Első olvasatban tárgyalt kedden a Főpolgármesteri Kabinet a BKV elektronikus jegyrendszerének bevezetési lehetőségéről, a város vezetése rövidesen ismét foglalkozik a kérdéssel - közölte a Városház kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2008. december 2. kedd 09:44 - Hírextra
Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés következő tájékoztatásáig a BKV kidolgozza, miként lehet olyan nemzetközi szakértőket bevonni a projekt előkészítésébe, akik már részt vettek hasonló rendszer kiépítésében, bevezetésében. Hozzátette, hogy a BKV, a MÁV és a Volán járatain használható elektronikus jegyrendszer bevezetése évek óta napirenden van, de finanszírozási nehézségek miatt nem valósult meg.

Az igazgató kifejtette, hogy a BKV vezetésének új javaslata szerint az elektronikus jegyrendszer kiépítése először a BKV szolgáltatási területén, a metrókon és a HÉV-járatokon történne meg. Ebben az időszakban az elektronikus kártya és a papíralapú jegyek használata még párhuzamosan működne. Második lépésben a villamos-, a busz- és a trolibuszjáratokon vezetnék be a rendszert.

A BKV több pénzügyi modellt is vizsgált az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez. A finanszírozás történhet projekthitelből, befektető bevonásával, valamint kormányzati forrásból. Ez utóbbi esetben a közlekedési tárca egy központi szolgáltató céget hozna létre a MÁV, a Volán, a BKV és az értékesítésben közreműködő Magyar Posta résztulajdonlásával.

Nyáry Krisztián kitért arra is, hogy a BKV az elmúlt időszakban elemezte a nemzetközi tapasztalatokat, és áttekintette, hogy melyik nagyvárosban milyen rendszert vezettek be eddig. Az úttörő jellegűnek számító hongkongi modellt mára több európai nagyváros - köztük London, Párizs, Madrid, Amszterdam és Róma - is átvette.

A városvezetés elé benyújtott előterjesztésből kiderül, hogy a Budapesttel összemérhető városok komplex elektronikus jegyrendszerének kialakítása nagyságrendileg 100-200 millió eurót igényel, és közel 2-4 évet vesz igénybe. A városok többségében az intelligens csipkártya alapú bérletet egyszer használatos jegyfajták egészítik ki. Minden városban a legnehezebb feladatot az állomások és a járművek utasforgalmi szempontból történő lezárása jelentette. Ez a metrók, városi vasutak esetében kapukkal, forgóvillákkal könnyen megoldható, buszoknál azonban az első ajtós felszállás bevezetése lassítja a forgalmat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását