2024. március 29. - Auguszta

Az EMFESZ megmentené a magyar műtrágyapiacot

Az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) tulajdonrészért cserébe azonnal hajlandó átvállalni a péti Nitrogénművek Zrt. Magyar Fejlesztési Bankkal szemben fennálló, megközelítőleg 14 milliárd forintos hitelét, illetőleg ha
2009. január 12. hétfő 18:09 - Hírextra
Az EMFESZ közölte azt is, hogy vállalná a cég működéséhez szükséges forgótőke biztosítását is, illetve két héten belül elindítaná a termelést.

A közlemény szerint az EMFESZ a péti Nitrogénművek korábbi földgázbeszállítójaként jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a vállalat működése során fellépő földgázigény nagyságrendjével kapcsolatosan. Ennek birtokában a társaság vállalja a Nitrogénművek folyamatos földgázellátását is.

A közöltek szerint, amennyiben az EMFESZ a Nitrogénművekben tulajdonrészhez jut, garantálja a magyar gazdák és termelők műtrágyaellátását, valamint azt, hogy a - Nitrogénművek árképzési rendszerének felülvizsgálata mellett - csökkenti a műtrágya árát.

Az EMFESZ közölte azt is, hogy amennyiben vállalt kötelezettségeit nem tartja be, megszerzett tulajdonrészét 1 forintért a Magyar Államra ruházza át.

Az EMFESZ a tervek szerint a péti Nitrogénművek igazgatótanácsába a következő három évben helyet adna a Magyar Fejlesztési Bank és Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőjének, s vállalja, hogy a parlament illetékes bizottsága előtt folyamatosan beszámol a Nitrogénművek helyzetéről és a magyar műtrágyagyártás várható fejleményeiről.

A Nitrogénművek könyvvizsgálatát az EMFESZ nemzetközi könyvvizsgáló irodára bízná.

Az EMFESZ közleménye szerint tulajdonosi szerepvállalása nem érintené a Nitrogénművek menedzsmentjének és munkavállalói szerkezetének összetételét.

Az EMFESZ a fentiekkel kapcsolatos szándéknyilatkozatát az illetékes minisztériumok és az ügyben érintettek részére eljutatta.

A társaság, közleménye szerint, azért vállalja mindezt, mert képes a Nitrogénművek működésének helyreállítására és a műtrágyagyártás folyamatosságának - állami kezességvállalás nélküli - megoldására úgy, hogy az ne az adófizetők pénzét terhelje.

A Nitrogénművek Zrt. október végén jelentette be, hogy leállítja a termelést, alapvetően azért, mert a nemzetközi pénzügyi világválság hatásai elérték műtrágyapiacot is. A magyar vevők forráshiánya miatt a műtrágyavásárlás rendkívül alacsony szintre csökkent, a nemzetközi piacokon pedig zuhantak a műtrágyaárak. Ugyanakkor az elmúlt évben a nitrogénműtrágya-gyártás alapanyaga, a földgáz ára soha nem látott szintre emelkedett.

A magyar kormány december közepén jelentette be, hogy az állam támogatást ad a Nitrogénműveknek ahhoz, hogy a gyárban tovább folyhasson a műtrágya előállítása. Az állam egy legfeljebb 56 millió eurós beruházási hitel mögé tett garanciát, továbbá a gyár működéséhez szükséges anyagok - például gáz - beszerzéséhez nyújtott, legfeljebb tízmilliárd forintos banki hitelhez adott 80 százalékos állami kezességvállalást.

A kormány szigorú feltételeket szabott a hitelnyújtáshoz és a kezességvállaláshoz egyaránt. Így a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. teljes körű jelzálogjogot jegyeztethetett be első helyen a péti Nitrogénművek ingatlanjaira és termelőeszközeire is. Továbbá a társaság tulajdonosai részvénypakettjük 76 százalékát kötelesek voltak letétbe helyezni a Keller Zrt.-nél, s emellett opciós szerződésben kikötötték, hogy amennyiben a cég nem tudná fizetni hiteleit, úgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egy forintért tulajdonosa lehet a cégnek.

A biztosítékok közé tartozik az is, hogy az MFB Zrt. a péti Nitrogénművek igazgatóságába a hitel futamidejére két tagot jelölhet. A két tag közül az egyiknek ellenjegyzési joga lesz százmillió forint feletti ügyleteknél.

Ugyanakkor január eleji sajtóhírek szerint továbbra sincs érdemi előrelépés a péti Nitrogénművek Zrt.-nél a nitrogénműtrágya-gyártás újraindításával kapcsolatban, mivel a Magyar Fejlesztési Bank még nem bírálta el az újrainduláshoz szükséges földgáz vásárlására vonatkozó, tízmilliárd forintos forgóeszközhitel-kérelmet.

Karsai József szocialista képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy a cég hétfőig át tudja venni az MFB-től a hitelszerződést, amelynek aláírása után megkezdődhet az alapanyagok beszerzése, és újraindulhat a gyár. Az újraindítás legkevesebb tíz napot vesz igénybe, így legkorábban január végétől termelhet a gyár.

A Veszprém megyei cégek 100-as 2006. évi toplistáján a péti Nitrogénművek Zrt. 48 milliárdos nettó árbevétellel a harmadik helyen állt. A Bige Holding csoporthoz tartozó, 1990-ben Nitrogénművek Zrt. néven újjáalakult társaság termékpalettáján a legnagyobb súllyal a nitrogénműtrágyák - ammóniumnitrát, Pétisó, karbamid, nitrosol -, valamint az ipari célú vegyi termékek és gázok gyártása szerepel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását