Japánról mindenkinek valami más jut az eszébe. A hazai fiatalok körében egyre népszerűbbek a különböző japán szubkultúrák, amit a szülök, barátok sokszor ferde szemmel néznek. De miért is?

A japán rajzfilmekről, animékről mindenkinek megvan a véleménye, de hazánkban túl sok negatív felhanggal kezelik ezeket az alkotásokat. Gondolom, sokaknak teljesen újat mond, hogy a 80-as, 90-es években felcseperedő gyerekek a Disney romantikus ömlengése mellett ázsiai rajfilmeket néztek. A Nils Holgersson, a Maya a méhecske, a 80 nap alatt a föld körül, a Mumin mind-mind japán alkotások.

A szigetországban a 20-as években készült az első animációs film, s onnantól kezdve nem volt megállás. Amerikába is sikerült betörniük a 80-as években, hiszen ezek az alkotások merőben mást nyújtottak, mint a náluk akkoriban futó rajzfilmek. Hazánkban az első befutó anime, az nem más volt, mint a Varázslatos álmok, és a Dragon ball. Utóbbi története már untig le lett rágva, a vérengző rajfilm, ami be lett tiltva, mert túl sok volt benne a kegyetlen és céltalan öldöklés. A sok pletyka, melyek szerint kisfiúk ugráltak ki az ablakokból, csak kár, hogy a földszintről és még sorolhatnám. Unalmas. Ha valaki tüzetesebben megvizsgálta volna ezt a rajfilmet, rájött volna, hogy egy kínai mondakörön alapszik a történet, s valójában nem volt benne céltalan öldöklés, csak furcsa volt az embereknek, hiszen ebben vér is folyt. Sokan példálóznak a Tom és Jerry-vel, melyben percenként lenyúzzák szegény Tom bőrét, de az sosem tűnt kegyetlennek, mert nem folyt benne vér. Nem betiltani kellett volna, hanem későbbi időpontra átrakatni, s akkor már nem is lett volna vele ennyi probléma.

Akkoriban még nem voltak felkészülve az emberek azokra az animékra, amik már nem csak az óvodásoknak készültek, s elég hirtelen kellett szembesülniük a komolyabb kreációkkal. Ezen a mondaton most a hozzáértők biztos sírva röhögnek, mert a Dragon ballt komoly kreációnak erős túlzás nevezni, de az tény, hogy Japánban nagy kultusz lengi körbe, mert ezzel valami teljesen újat teremtettek meg az animáció történelmében.



Az animék értelmezése

A japán rajzfilmeket leginkább a filmekhez lehetne hasonlítani. Léteznek gyerekeknek készült alkotások, vannak olyanok, amik gimnazistákról szólnak, de olyan is, amik az idősebb korosztályt célozzák meg. Rengeteg kategória létezik, szinte mindent felvonultatnak, amit lehet, legyen szó horror animéről, thrillerről, sci-firől, izgalmas krimikről, drámákról, történelmiről és pszichológiai művekről. Közkedvelt téma még az ember tökéletesítése és pusztulása, a harmadik végső világháború, a bolygó tönkretétele és a hatalmas robotok.



Hazánkban még csak pár éve beszélhetünk anime/manga kultúráról. Van egy tévécsatornánk, mely esténként megfelelő korlátozással játszik japán rajfilmeket, és egyre-másra alakulnak a manga kiadók is. Vannak olyanok, akik észrevették ebben az üzletet, állítólag hamarosan már nagykereskedésben is lehet vásárolni animes fancuccokat, mivel ezeket eddig csak külföldről tudták beszerezni az árusok. A manga kiadásaink is nőnek, próbálnak egyes kiadók olyan képregényeket lefordítani magyar nyelvre, amiknek értelmük is van, vagy legalábbis nagy rajongásnak örvendenek a szigetországban, vagy a világ egyéb részein. Ilyen például a Death Note, a Naruto, vagy a Bleach, ezek megfertőzték a tizenéveseket, ezért van az, hogy az átlagemberek negatív előítélettel állnak az olyanokhoz, akik kiejtik a szájukon, hogy szeretik a japán rajzfilmeket. Magukkal a művekkel semmi probléma sincsen, fiataloknak készültek, kivéve a Death Note-ot, Halállistát, ami egy kicsit felnőttebb korosztályt célzott meg. Itthon megkérdőjelezték a Death Note sikerét, gagyinak titulálták, mert egy 17 éves kisfiú istent játszik benne, és sorra öli az embereket, ami lerágott csont. Sokkal hitelesebb lett volna azt írni, hogy ez a mű egy elmélkedés az emberi életről, a bűnről, hogy van-e jogunk embert ölni, s máris egy Bűn és bűnhődésnél tartunk.

Nincs rossz hatással a magyar fiatalokra

De, hogy valójában miről is van szó? Egy szubkultúráról? Egy hóbortról? Vagy egy újabb gagyi külföldről beáramló szemétről?

Szubkultúra. Japánban mindenképp, bár ma már hatalmas marketingfogás. Hozzánk is nagyrészt, azok az animék jutnak el, amik a fiataloknak szólnak, s ugye a fiatalok ízlése megkérdőjelezhető. Ezeknek a tálalásával van a probléma, mert, ha nem rosszindulatúan közelítené meg a média a témát, akkor talán az emberek is jobban állnának hozzá. Az itthon bemutatott anime/manga alig 1százaléka a Japánban futó termékeknek, de ha több évtizedre tekintünk vissza, akkor még ennyi sincsen. Olyan alkotások vannak, amiket, ha egy Frank Miller megfilmesítene, talán még siker filmek is lehetnének, s akkor máris nem lennének cikis, gyerekes alkotások.

Pozitívum, hogy a japán rajzfilmek, képregények hatására egyre több fiatal tanulja a japán nyelvet, sokkal többen végeznek művészi tevékenységet, és a magyar animáció iránt is egyre többen érdeklődnek.

A japán rajfilmek tehát jók, és nem gagyi, keleti termékek. Nem égő ilyeneket nézni, ezekért rajongani, s végkép nem égő mangát olvasni a metrón. Sokszínűek, akár a filmek, vagy egyéb animációs alkotások, de szükséges a korbesorolás, mert nem mindenkinek ajánlottak, de ettől még értékeikből nem veszítenek.

Az interneten való terjedést korlátozni nem lehet, de legrosszabb esetben is a magyar fiatalok el kezdenek rajongani a mini szoknyás lányokért, vagy a nőies férfiakért, de ezt pár év elteltével úgyis ki fogják majd nőni. S akkor maradnak majd a komoly és elvont alkotások, amik miatt pedig senkit sem lehet leszólni, hogy szereti őket.