2024. június 1. - Tünde

Zoltán Erika "társat" cserélt!

A történet évekkel ezelőtt kezdődött, amikor egy szőke kislány arról álmodozott, hogy ő is énekesnő lesz, és egyszer talán nagy példaképével, Zoltán Erikával is fog énekelni.
2009. február 3. kedd 15:29 - Hírextra
Azóta a leányzó nagylány lett, sikeres előadó, Juttának hívják, és az álma valóra vált, hiszen Zoltán Erika új lemezén megtalálható a Régi és új című dal, ami egy remek duett Erika és Jutta tolmácsolásában. Kiderült, hogy az ötlet, akkor indult, amikor az egyik tévéműsorban meglepetésből összehozták a két hölgyet. Ők azonnal megtalálták a közös nevezőt, megszületett egy gondolat, hogy mi lenne, ha régi és új előadóként, egy kicsit megmutatnák az országnak, hogy összefogva, egymást segítve is lehet dolgozni.

A közös projekt lehetősége nagyon megtetszett Joshnak, aki megírta a muzsikát. A várhatóan nagy sikerű szerzeményt a hölgyek azonnal elfogadtak, a magukénak éreztek, rögtön stúdióba vonultak, hogy elkészítsék. A hírek szerint az együttműködés itt nem ér véget, hiszen azóta is sűrűn találkoznak az előadók, és egy meglepetéssel készülnek az idei évben, amire már nem is kell sokat várni, hiszen tavasszal kiderül: hogyan folytatódnak a most megkezdett események...
Forrás: hirextra/sorry
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását