2024. május 6. - Ivett, Frida

Egy csapatban Fábry Sándor és Havas Henrik?

Egy ismert névvel sok mindent el lehet adni, és el lehet érni. Ebből az igazságból kiindulva indította el Dolák-Saly Róbert és Ivády Gábor a Hír-érték Mozgalmat, melynek célja a rendkívül nehéz helyzetben lévő kistelepülések megmentése.
2009. február 18. szerda 19:09 -
„Dolák-Saly Róbert barátommal éppen egy kávé fölött töprengtünk a világ dolgain” – kezdi a történetet Ivády Gábor, Ivád polgármestere, mikor a Hír-érték Mozgalom ötletének kipattanásáról kérdeztük. „Ekkor jöttünk rá, hogy az olajválságot nem fogjuk tudni mi ketten megoldani, a kistelepülések problémái viszont jóval közelebb esnek a lehetőségeinkhez” - folytatja a polgármester.

A Hír-érték Mozgalom ötlete abból jött, hogy Ivády azt találta mondani, már annak is hírértéke van, hogy ők ketten egy kávézóban beszélgetnek – utalva ezzel Dolák-Saly ismertségére és népszerűségére.

A rendkívül nehéz helyzetben lévő kistelepülések legnagyobb része a túlélésért küzd. A mozgalom ezt a „harcot” szeretné támogatni azzal, hogy közismert személyiségeket kér fel a falu nevének népszerűsítésére. A népszerűség pedig akár meghozhatja azt a két elemet, ami a túléléshez elengedhetetlen: a pénzt és az embereket. A kistelepüléseknek ezzel a két fő problémával kell megküzdeniük. Az emberek kiköltözésével és az elnéptelenedés rémével, illetve az aggasztó forráshiánnyal.

Sztárok az utcákon


A figyelem felhívás hatására elképzelhető, hogy a befektetők is lehetőséget látnak a faluban való megjelenésre. Nemcsak, mert profitot szeretnének elérni, hanem mert komoly reklámértéke lehet annak, ha egy ismert ember nevével reklámozott falunak ők a „megmentői”. A másrészről pedig egy Vitray Tamás vagy egy Jáksó László megjelenése a falunapon, illetve az év többi napján meghozhatja az emberek kedvét a beköltözésre, de legalább arra, hogy a fiatalok ne akarjanak mindenképpen a nagyvárosba menni.

Havas Henrik Tardona hírnökeként a Hírextrának elmondta - a faluban ingatlannal rendelkezik - hogy 8 millió forintos kölcsönnel segítette ki a falut, mikor az nem tudta kifizetni a szociális segélyeket illetve az önkormányzati dolgozókat. Majd azt is elárulta, az idegenforgalom fellendítése érdekében abban is segíti a települést, hogy befektetőket találjon a fejlesztéshez.

Felkerestük Vitray Tamást is, Görcsöny hírnökét, aki elmondta a faluhoz a polgármester személyén keresztül kötődik. Sz. Koncz István még mérnökhallgató korában írt Vitray egy műsoráról, amiből levelezés lett, majd barátság. Sz. Koncból most polgármester lett így a mozgalom megismerésekor azonnal Vitray Tamásra gondolt, aki örömmel vállalta a szerepet. Vitray a HírExtrának elmondta, konkrét elképzelése még nincs, hogy miként segíthetné a falut, de nyitott a polgármester kéréseire. „Ők kell, hogy tudják jobban, mi az, aminek révén én hasznossá válhatnék” - fogalmazott.

Eddig a következő személyek csatlakoztak a Hír-érték Mozgalomhoz:


• Bagi Iván - Emőd
• Bodrogi Gyula - Pétervására
• Dés László - Kötcse
• Dolák-Saly Róbert - Bükkszenterzsébet
• Fehér Béla - Kenézlő
• Gálvölgyi János - Ivád
• Gerendás Péter - Gerendás
• Havas Henrik - Tardona
• Hernádi Judit - Gönyü
• Jáksó László - Pitvaros
• László Boldizsár - Tengelic
• Ragályi Elemér - Ragály
• Rudolf Péter - Magyarföld
• Sasvári Sándor - Mátraszentlászló
• Vitray Tamás - Görcsöny

Ivády Gábor a HírExtra kérdésére azt is elmondta, jelenleg Eszenyi Enikő és Fábry Sándor gondolkozik azon, hogy csatlakozzon. Hangsúlyozta, a gondolkodás nem arról szól, hogy egyetértenek-e vagy nem a mozgalom céljaival, hanem azt mérlegelik, hogy megfelelően el tudják e látni ezt a kitüntetett szerepet.

Tessék csatlakozni!


Ivády Gábor
„Minden egyes magyar község, falu, vagy kisváros ezernyi szépséget, értéket, rejtett kincseket őriz. Legtöbbünk ma még azonban nem az ismertség megszerzéséért, hanem a túlélésért küzd. Én azonban úgy vélem, a két fenti törekvés összekapcsolása nem gyengíti, hanem jelentősen erősítheti egymást. Gondoljunk csak bele, mennyivel több eséllyel indulhatna egy-egy kistelepülés tervének megvalósításában, ha arról országszerte értesülnének az emberek és segítséget remélhet onnét is ahonnét arra nem is számít.”
A polgármester a HírExtra segítségét is kérte, abban, hogy felhívjuk a sztárok - ismert és népszerű személyiségek - figyelmét arra, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz. Ugyanezt kéri a kistelepülésektől is. Az utca kétirányú: bármelyik irányból is érkezik a szándék, Ivády Gábor összekapcsolja a szálakat. A Hír-érték Mozgalomról az ivad.hu honlapon és a polgármester úrnál is lehet érdeklődni. Fontos megemlíteni, hogy mozgalomban anyagi kérdésekről szó sem lehet, mindkét fél jószolgálatot tesz, nem pedig anyagi juttatásért köt szerződést.

A kezdeményezés példaértékű: ha valami nem megy felülről, akkor alulról kell megszervezni. A Hír-érték Mozgalom olyan civil kezdeményezés, melyben a falun élő emberek és a címlapokról, tévéből ismert sztárok az egész ország boldogulásának érdekében működik közre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását