Az EU válsága
Az európai alkotmányszerződésen évekig dolgozott a Nizzában létrehozott Európai Konvent azért, hogy utána a kukában landoljon. Az Európai Unió válságjele a szerződés tükrében.
2009. március 13. péntek 19:02 - Kőrösi Viktor Dávid
A Konventről a 2001-es laekeni konferencián határoztak az uniós tagállamok, akkor még csupán 15-en. Az álláspont az volt, hogy egyszerűbbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá kell tenni az európai uniós döntéshozatalt azért, hogy a további 10+2 ország felvétele után is működésképtelen maradjon az Európai Unió. 2002 februárjában meg is alakult az igen tág alapokon álló „alkotmányozó” grémium. A másfél évvel később nagy nehézségek árán megalkotott alkotmányszerződéstől nagyon sokat reméltek, eddig úgy festi: hiába.
A 2003. június után jöttek csak a problémák. Először Franciaország, majd Hollandia lakossága utasította el népszavazáson az alkotmányszerződést, amelynek a vége az lett, hogy az eurobürokraták ráébredtek eddigi legnagyobb hiányosságukra: sokkal hatékonyabban kell tudnia kezelni az EU-nak a társadalmakat közvetlenül érintő problémákat, mint például a szociális problémák, vagy a bevándorlás helyzete.
Visszavetett fejlődés
Az euroszkeptikus gondolkodás azonban régebbi keletű, még a nem régóta csatlakozott kelet-közép-európai tagállamokban is. Az uniós vezetőknek (akik nagyobb részben országos érdekeket képviselő politikusok) ugyanis úgy fest későn jutott eszükbe, hogy az uniós döntéshozatali érzékenységet lejjebb kellene vinni, s megfelelően reagálni a felmerülő problémákra. Az alkotmányszerződés elutasítása ugyanis nem csak a további uniós bővítést, de az integrációs mélyítését is visszavetette – azt még nem tudjuk, mennyi időre.
Jelenleg ott tartunk, hogy az alkotmányszerződés (amely lényegét tekintve nem alkotmány, csupán a publicisztikai értelemben) korai bukása miatt további hét állam leállította a ratifikációs folyamatot, magyarul: ha sikerül is más eredményt elérni egy esetleges megismételt népszavazáson Hollandiában és Franciaországban, akkor is talány marad, hogy mi fog történni. Az Egyesült Királyság például elfogadta a szerződéstervezetet, azonban azóta visszakozni látszik. Mindemellett az újonnan csatlakozott tagállamok között a leghangosabb ellenzők Csehország és Lengyelország. Utóbbi esete különösen nehéz volt, főleg a német elnökség idején. Igaz, publicisztikai szinten, de még a második világháborús történelmi sérelmek is felmerültek akkor, amikor az EU-szkeptikus Kaczinsky-ikrek vezette lengyeleket a szerződéspárti németek győzködték (például az ún. kettős többségi szavazás helyességéről).
Bukott az "európai USA"
Az már most teljesen világos, hogy a nemzetek Európája már az integráció jelenlegi szintjén is igen nehezen működőképes, nem hogy még Európai Egyesült Államokról beszéljünk, mint
Horn Gyula körülbelül hat éve. Az Unió válsága nem a már meglévő intézményi struktúra miatt veszélyes, hanem pontosan a még meg nem lévő intézmények miatt.
A társadalom alsóbb szintjein (lényegében a politikai kaszton belül) megfogalmazódó igények és problémák nincsenek megoldva, s jelenleg sincs olyan csatorna kiépítve, amely hatékonyan tudná összesíteni a társadalmi kérdéseket, illetve azokra hatékony megoldásokat tudna kínálni. Az uniós döntéshozatal ugyanis annyira szerteágazó érdekek harca, hogy a nagy vonalakban megfogalmazott célkitűzéseken kívül igen sokszor nem jut energia a konkrét és ténylegesen fontos kérdések kezelésére.
Elszámították magukat
Másképp fogalmazva: az Európai Unió elszámította magát: az integráció ugyanis nem csupán a „szeressük egymást gyerekek”, vagy a „kölcsönös előnyök” jegyében telik, akármennyire is igyekeznek ezt sugallni. A nemzeti szuverenitások bizonyos fokú feladásáért cserében a társadalom azt várja, hogy a döntések ne csupán elvi szinten szülessenek meg, de konkrét hatását is éreztetnie kell. Ehhez hatékony, s részben új intézményrendszer szükséges, ami azonban nem az alkotmány-, illetve a reformszerződés elfogadásának kérdése.