2024. május 7. - Gizella

Ilyen még nem volt! Keleti Andi saját showjában Ördög Nórival közösködik

Keleti Andrea, férjével egy nagyszabású táncos műsort terveznek, amiben nem meglepő módon, sztárok is helyet kapnak.
2009. március 17. kedd 13:59 - HírExtra
Keleti Andrea és férje, Zoltán nagyot álmodott. Saját táncos showműsort szeretnének létrehozni, amihez már hat millió forintot ki is vettek a családi kasszából. Nem a meggazdagodás hajtja őket, hanem a tánc szeretete élteti a párost.

A Moulin Rouge legendás előadásai ihlették meg a párt. Keleti Andrea már két éve azon gondolkodik, hogy miként tudná megvalósítani, színpadra vinni a párizsi Moulin Rouge világát, amit még a házassági évfordulójukon tekintettek meg élőben, a szerelmesek fővárosában.

Csak néhány hete döntötték el véglegesen, hogy belevágnak ebbe a nagy vállalkozásba. Összedugták fejüket, míg megszületett a végösszeg, ami segítségével létrejöhet a színházi produkció.

- Osztottunk-szoroztunk, és végül megállapítottuk, hogy hatmillió forint elég lenne ahhoz, hogy létrehozhassuk ezt a produkciót. – nyilatkozta Andrea a Bors című napilapnak. – Ha nem jön vissza ez a pénz, vagy csak nullára jövünk ki a bemutató végén, akkor is megérte, hiszen megvalósítottuk az álmunkat. Szeretném elkápráztatni a közönséget, ami minden pénzt megér.

Andi nemcsak szervez, hanem a koreográfiákat is ő álmodja meg, ráadásul a ruhákat is maga tervezi, és varrja.

- Napi tizenkét órát igényel ez a show, mégis élvezem. Már elkezdtük a próbákat, heti öt alkalommal jövünk össze, próbálunk a táncosokkal, a ruhákat is mi tervezzük és varrjuk. Néhány napja cilindereket készítettünk, amik jobban néznek ki, mintha vásároltuk volna. Számtalan híres fellépővel is készülünk, Ördög Nóra, és Csonka András is köztük van. Május végén lesz az első előadás Csepelen.

Kíváncsian várjuk, hogy mi fog kisülni ebből a produkcióból, az ötlet maga nem rossz. A Moulin Rouge világába egy kicsit belekóstolhattunk az azonos címet viselő film által, de ilyen hatalmas méretű produkcióra, amiben még sztárok is fellépnek, nem volt példa.
Forrás: HírExtra/BORS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását