2024. május 6. - Ivett, Frida

Détár Enikőt padlóra küldte a válság!

Détár Enikőt is elérte a gazdasági válság! A népszerű színész-műsorvezetőnő ma már mindenből kevesebbet vesz, és gyermekét is spórolásra tanítja.
2009. május 14. csütörtök 13:59 - HírExtra
Persze a nagy jólétben nem is egyszerű odafigyelni arra, hogy ne vásároljunk be ketten egyszerre egy családban – Détár Enikővel és férjével, Rékasi Károllyal ez sokszor előfordult…

A gazdasági válság miatt azonban Détárék is visszavettek egy kicsit a költekezésből, a vörös hajú színésznő ma már odafigyel arra, hogy miből és mennyit vesz, nem akar feleslegesen költeni.

– Rengeteg pénzt dobtunk ki azzal, hogy nem egyeztettünk Karival – mesélte az RTL Klub Reggeli című műsorában Détár. – Volt olyan nap, hogy mindketten bevásároltunk. Nem beszélve arról, hogy nem szeretek ételt kidobni, miközben tudom, hogy vannak országok, ahol éheznek. Az utóbbi időben ezért mindenből kevesebbet veszünk – mondta az annak idején önmagát go-go táncosként eltartó műsorvezetőnő.

Sőt, Détár egy-két igazi spórolós tippet is elárult. Szerinte ugyanis például érdemes figyelni a leárazásokat és akkor megvenni a szükséges ruhákat. Sőt , arra is kitért, hogy ha megfelelően használjuk az autónkat, akkor csökkenthetjük annak fogyasztását, ráadásul a telefonáláson is sokat lehet spórolni.

Ez mind szép és jó, de ha ezt valaki gyermekkorában nem tanulja meg, akkor soha nem fogja… Tudja ezt Détár Enikő is, aki szerint fontos, hogy a szülők bevonják a gyermeküket a család anyagi helyzetébe, így talán ők is felelősséget éreznek majd.

– Ha másképp szocializálódik egy gyerek, akkor nagyon nehéz megtanulnia, hogyan spóroljon és gazdálkodjon abból, amije van – mondta végül Enikő.

Persze sajnálni azért nem kell Détárékat, valószínűleg van és lesz is mit a tejbe aprítaniuk. Viszont ez is jó példa arra: a gazdasági válság bizony nem válogat…
Forrás: HírExtra/RTL Klub
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását