2024. április 20. - Tivadar

Ben Stiller lenyomta a Terminátort

Ben Stiller két vállra fektette Christian Bale-t a hétvégi box office-birkózásban: az Éjszaka a múzeumban 2. több mint tízmillió dollárral nagyobb bevétellel zárt az észak-amerikai mozipénztáraknál, mint a Terminátor - Megváltás című akcióthriller.
2009. május 25. hétfő 10:42 - HírExtra
A háborús hősök emléknapjának (Memorial Day) hétvégéje hagyományosan nagy nézőszámot jelent a tavaszi-nyári moziszezonban. Ezúttal két premierfilm került a péntektől vasárnapig számolt box office (jegyeladási) lista élére. A becsült adatok alapján az Éjszaka a múzeumban 2. 53,5 millió dollárral (10,7 milliárd forinttal) lett az első, a negyedik Terminátor-epizódra pedig 43 milliót (8,6 milliárd forintot) költöttek a nézők.

Az apokaliptikus jövővel riogató Terminátor-folytatás annyival áll jobban, hogy a csütörtöki elővetítéseken már 13,4 millió dollárért (2,7 milliárd forintért) váltottak rá jegyet, így vasárnapig összesen 56,4 milliós (11,3 milliárd forintos) bevételre tett szert.

A két hete debütált Star Trek a harmadik helyre került a listán 22 millió dolláros (4,4 milliárd forintos) jegyeladással, negyedik lett az előző hétvégi befutó, a Dan Brown-könyvből forgatott Angyalok és démonok 21 millióval (4,2 milliárd forinttal), az ötödik pedig a Dance Flick című vígjáték 11 millióval (2,2 milliárd forinttal).

Idén eddig a két hónapja futó Szörnyek az űrlények ellen című 3D-s animáció vonzotta a legtöbb nézőt az észak-amerikai filmszínházakba: összesen 193,1 millió dollárért (38,7 milliárd forintért) váltottak rá jegyet. A Star Trek galaktikus sebességgel eredt a nyomába: az első két hét mérlege 183,5 millió dollár (36,7 milliárd forint). A harmadik legnézettebb film a három hete bemutatott X-Men kezdetek: Farkas, a fantáziafilm idáig 163,1 millió dollárt (32,7 milliárd forintot) könyvelhetett el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását