2024. március 29. - Auguszta

Lehúzzák a rolót a konzulátusok

Húsz diplomáciai képviseletet zárhat be Magyarország Balázs Péter szerint.
2009. május 26. kedd 17:18 - HírExtra
"Magyarországnak körülbelül húsz százalékkal nagyobb külképviseleti hálózata van, mint Ausztriának, vagy a hozzánk hasonlítható országoknak. Ezt egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak" - mondta Balázs Péter.

Távolabbi, elsősorban nem európai képviseleteket bezárását vizsgálják. Főként azok az országok kerülhetnek szóba, ahol Magyarország már nem aktív politikai szereplő, így például Latin-Amerikában - tette hozzá.

Az MTI azon kérdésére, hogy a külügyminisztérium létszámát is húsz százalékkal csökkentik-e, Balázs Péter azt mondta: "ez a kettő együtt mozog".
Balázs Péter kiemelte: a kormányzati egyeztetés még folyik, de "nagyon hamar" tájékoztatják majd a nyilvánosságot a konkrétumokról.

A külügyminisztérium költségvetésével kapcsolatban a pénzügyminiszterrel már több alapvető kérdésben megegyeztek: rendbe hozták az árfolyamveszteség problémáját és találtak egy technikai megoldást a nemzetközi tagdíjak kérdésére. Egészen biztos, hogy nem fog csődbe menni a Külügyminisztérium - emelte ki a miniszter.
A tárcavezető szerint az átszervezéssel kapcsolatban napokban megjelent sajtóinformációknak "a fele sem igaz".

A Fidesz szerint átgondolatlan a külügyminisztériumi megszorító csomag, amely csak minimális megtakarítást jelent, de komoly politikai kárt okoz - mondta Németh Zsolt, a párt szakpolitikusa.

"Ha ez nincsen beleillesztve egy külképviseleti fejlesztési stratégiába, akkor csak olyan ad hoc intézkedések születhetnek, amelyek átmenetileg költségvetési előnyökkel járnak, de hosszú távon nem jelenthetnek megoldást" - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz azt várja el, hogy a külügyminiszter terjesszen elő egy koncepciót, amelyet a parlament is megvitathat - fűzte hozzá.
Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a tervek szerint Balázs Péter szerdán számolt volna be a megszorító csomagról az Országgyűlés külügyi bizottságának, ezt a találkozót azonban lemondta a miniszter.
Balázs Péter már hivatalba lépésekor is beszélt arról, hogy át kell szervezni a magyar külképviseleti rendszert.

A Magyar Nemzet hétvégi számában arról írt, hogy a külügyi tárca először az európai főkonzulátusokat zárná be, egyebek mellett a kassai, a lyoni, a krakkói, a düsseldorfi és a milánói képviseletet. Bezárnák továbbá a Sao Paulo-i és a torontói főkonzulátust is. A nagykövetségek közül várhatóan felszámolják a chileit, a libanonit, az algériait, a líbiait, a katarit és a malajziait is - írta a napilap

Horváth János fideszes képviselő pedig hétfőn a külügyi bizottságban arról beszélt: a chicagói főkonzulátus bezárásáról is érkeztek hírek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását