2024. április 20. - Tivadar

250 ezer lombikbébi évente

Közel negyedmillió baba születik évente mesterséges megtermékenyítéssel a világon - áll a Human Reproduction című szakfolyóiratban közzétett jelentésben.
2009. május 28. csütörtök 15:40 - HírExtra
Az úgynevezett asszisztált reprodukciós technológiák (ART) segítségével 2002-ben, az utolsó évben, melyről globális adatok állnak már rendelkezésre 246 ezer lombikbébi született a vizsgált 53 ország 1563 klinikáján. Az elvégzett beavatkozások jelentősen, 25 százalékkal emelkedtek 2000-hez képest - írja a jelentés. Növekszik a sikerességi arány is (a beavatkozás típusától függően 15-22 százalék között van), miközben enyhén csökken a többszörös ikerszülések száma.

Az orvosok úgy vélik, a kettőnél több embrió méhbe való beültetése növeli a terhességi kockázatot, a baba kis születési súlyának és fejlődési rendellenességének veszélyét.

Nagy még a különbség a világ egyes országai között a módszerhez való hozzáférés tekintetében: míg például Ecuadorban egymillió lakosra csak 2 lombikbébi-próbálkozás jut, Izraelben 3688.

Az ART gyors fejlődését jelzi, hogy az első lombikbaba, Louise Brown csak 1978-ban született.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását