2018. december 10. - Judit

A Tháliában tartja következő koncertjeit a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar

A Zeneakadémia felújítása miatt a következő hangversenyszezonban a Thália Színházban tartja a Fischer Annie, valamint a Bach és a XX. század elnevezésű bérlete koncertjeit a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar.
2009. június 21. vasárnap 11:12 - HírExtra
A Fischer Annie bérlet műsorában minden alkalommal Haydn és Mozart művei hangzanak el. Az első, októberi est vendége Elisso Virsaladze zongoraművész lesz, aki többször járt már Magyarországon - mondta Bukta Julianna, a zenekar sajtóreferense az MTI-nek.

A Grúziában született muzsikus a Müncheni Zeneakadémián és moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanít is. Az októberi budapesti koncert karmestere Vashegyi György lesz. A görög-orosz családban született Katja Skanavi novemberi koncertjét a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral a zeneigazgató Keller András dirigálja.

Jövő februárban a tervek szerint Rohmann Imre, a salzburgi Mozarteum magyar professzora zongorázik és vezényel a zenekarral és ebben a bérletsorozatban tér vissza Budapestre Alekszej Ljubimov fortepiano és zongoraművész.

A Bach és a XX. század című bérletsorozatban Bach C-dúr szvitje mellett Petrovics Emil zongoraversenye is megszólal, amelyet Bogányi Gergely játszik; a koncertet az első vendégkarmester, Takács-Nagy Gábor vezényli novemberben.

2010 januárjában Kim Kashkasian mutatja be Tihanyi László Passacaglia Brácsára és zenekarra című kompozícióját szintén ebben a sorozatban, májusban pedig Stravinsky ritkán hallható Zsoltárszimfóniáját tűzik műsorra, A Schola Cantorum Budapestiensis és a Szent Efrém férfikar közreműködésével.

A Beethoven-Bartók bérlet négy, a Romantikus bérlet öt estére kapott helyet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Beethoven-Bartók sorozat érdekessége, hogy mindegyik hangversenyén Ránki Dezső zongoraművész a Bartók versenyművek szólistája. Szeptemberben, az első esten Klukon Edit ül a másik hangszernél a Concerto két zongorára és zenekarra című darab előadásakor.

A Romantikus bérletben is megszólal néhány ritka és nehéz mű: például Kurtág György Új üzenetek zenekarra című alkotása, Lutoslawski Csellóversenyét Perényi Miklós adja elő, Brahms kettősversenyét pedig Baráti Kristóf (hegedű) és Fenyő László (cselló) játssza.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását