2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ciki! Kapocs Zsóka nem lehet színész

A szépséges Kapocs Zsóka akármennyire is szeretett volna papíron is színésznő lenni, most úgy néz ki, még sem lehet az.
2009. június 22. hétfő 12:59 - HírExtra
A harminc éves, ex-szépségkirálynő, Kapocs Zsóka mégsem lett színésznő, legalábbis papíron nem. Gór Nagy Mária Színitanodájában tanult, ahová már két éve, hogy beiratkozott, de elfoglaltságai miatt nem tudott rendesen bejárni.

- Nálunk nem vizsgázhatott. A szabály szerint ezt csak akkor tehette volna meg, ha három évig folyamatosan látogatta volna a tanodát. Most iskolán kívüli képzésben vesz részt, nálunk tanulja a drámát, de sajnos már csak a központi vizsgázóhelyen, a Pesti Magyar Színiakadémián teheti le vizsgáit. – árulta el Gór Nagy Mária.

Hogy miből is áll ez a vizsga? Kapocs Zsókának egy pályázati anyagot kell leadnia, és ha elfogadja azt a vizsgabizottság, akkor megnézik az előadását. Ha ezen megfelelt, akkor sor kerülhet az elméleti részre is.

Az biztos, hogy egykori szépségkirálynőnk nagyon készül július 25-i érdi, Nyári Zenélő Udvar című rendezvényre, ahol egy önálló Karády-esttel is készül. Ide várja majd a vizsgabiztosokat, nagyon reméli, hogy értékelni fogják, s majd szeptemberben a szóbeli vizsgákon is részt vehet.
Forrás: HírExtra/Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását