2024. május 8. - Mihály

Molnár Gyula (MSZP): nem személyi kérdésekkel kell kezdeni

Molnár Gyula szocialista országgyűlési képviselő és a 11. kerület polgármestere, az MSZP-s „belgák” által írt levél egyik aláírója beszélt a HírExtrának a párt jövőjéről, a kormányhoz való viszonyáról, és a párt megújításának forgatókönyvéről.
2009. július 4. szombat 08:08 - Pénzes Dávid
Sok elemző azt mondja, a kormánypárti polgármestereknek jó lenne egy előrehozott választás, mert időben nem kapcsolódna össze az országgyűlési és az önkormányzati voksolás. Miért fontosabb önöknek a kormány támogatása?

Ezeket az érveléseket csak politológusok elemzéseiben lehetett olvasni, egyetlen polgármestertől sem hallottam ilyeneket. Mi, akik érintettek lehetünk ebben, nemrégen jeleztük, hogy egyáltalán nem így gondoljuk. Többféle okból sem helyes ez az állítás, de a legfontosabb, hogy mi, nagyvárosi polgármesterek nem tudjuk hosszú távon elválasztani személyes sorsunkat a párt helyzetétől, megítélésétől. És a Szocialista Pártnak most nem érdeke az előrehozott választás.

Mi akkor a párt érdeke?


Részlet a „belgák” leveléből
„Négy hónappal ezelőtt azért kértük fel a mostani triumvirátust, hogy erősítsük az egységet. A pártvezetés erős emberei félretéve egyéni ambícióikat meg is egyeztek, mert megértették, hogy versengésük tovább gyengíti az MSZP-t. Ugyanerre az önmérsékletre van most is szükség a türelmetlenkedők részéről. Ez elengedhetetlen, hogy ne sodródjék végzetes veszélybe a magyar baloldal!”
Hogy egy aktív és sikeres válságkezelés után legyen. Hogy elkészüljön egy karakteres baloldali program. Illetve, hogy ősszel fel tudjon mutatni egy olyan költségvetést, amiből kiderül, milyen értékek mentén gondoljuk a következő évek, évtizedek politizálását. Ezen kívül fel kell mutatnunk olyan konkrétumokat, mint például a közbiztonság helyreállításának terve. Programokra van szükség helyben, régiónként és országosan.

Vissza kell szereznünk a tőlünk elpártoló választókat, akik hagyományosan az MSZP-re szavaznak a megyeszékhelyeken és mindenekelőtt a fővárosban. Ezt pedig csak versenyképes programokkal lehet.

Ha mindez nem így történik, akkor a mai állás szerint, egy kétharmados Fidesz többség jelenik meg a parlamentben, ami akár az alkotmánymódosításra is elég, vagy éppen arra, hogy az önkormányzati választások időpontja is előre legyen hozva, így elveszne az a versenyelőny, amit a rendkívüli választás sürgetői képviselnek: nem lenne másfél év a Fidesz népszerűségének megkopására..

Miért félnek ennyire az alkotmánymódosítástól? Nem tartják demokratikusnak a Fideszt?

Ezt én sosem mondanám. Akinek kétharmada van, az demokratikusan módosíthatja az Alkotmányt. Nem gondolom, hogy olyanra használnák, ami a közösség ellenére volna. Viszont a taktikai megfontolások számára jóval szélesebb lehetőségek nyílnak.

Mire gondoltak, amikor levelükben a párton belüli „kicsinyes vitákról”, meg „ifjúsági köntösbe öltözött hatalmi technokratákról” írtak?

Magunk között erről azt mondtuk, hogy az EP-választások után egy olyan zenekar lett az MSZP, ahol szinte csak az üstdobok hangját lehetett hallani, a többi hangszeres csak később találta meg a kottát. Azt láttuk, hogy a párt reformja személyi kérdéskombinációkká egyszerűsödött. T

Találgatások kezdődtek a miniszterelnök-jelöltekről, felmerültek olyan nevek a fiatalok közül, akik képesek lehetnek egy jó programmal megerősíteni az MSZP-t, és visszaszerezni a választókat. Ugyanakkor olyanok is beszálltak a jelenlegi vezetés érdemtelen felelősségre vonásának sürgetésébe, akik biztosan nem tudnának választói tömegeket megmozgatni. A „belgák” azt szeretnék, ha készülne egy jó program, és ezt követően az előbbiek maguk mellett tudhatnák a csendes többséget.

Kik ezek a csendes többség?


Semmiképpen sem a polgármesterek lobbija. Tény, hogy rajtam kívül több polgármester is aláírta a levelet, mégis többen vannak, akik nem városvezetők. Magam is inkább, mint országgyűlési képviselő veszek részt ebben.

Minden egyes mondatunkkal a mérsékelt közepet képviseljük. Azt mondjuk, most a nyáron ne legyen tisztújítás, és foglalkozzunk a választásra való felkészüléssel. Próbáljunk meg új programmal, új stratégiával kiállni. Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk a válság hatásait minimalizálni, és az országot újra növekedési pályára állítani.

Hogyan?

Részlet a levélből
„Mi magunk is vitázunk közös múltunkról, a baloldal általunk is szükségesnek tartott megújításának módszereiről. Abban viszont egyetértünk, hogy az ifjúsági köntösbe öltözött hatalmi technokraták és szervezetfoglaló, tisztújítási matematikusok nem tudják megmenteni a politikai baloldalt. Nem válhat elfogadott módszerré a rossz alkuk megkötése, vagy a küldöttek nevét tartalmazó Excel-táblák összeadása.”
Javítani kell a közbiztonságot, lehetővé tenni a gyarapodást, megállítani a tömeges társadalmi leszakadást. De immár fontos politikai feladat a fenntartható fejlődés kereteinek megteremtése, a környezetvédelem, a klímaváltozás ügye is. Amikor ezekre tudunk baloldali választ adni, akkor lesz kérdés a miniszterelnök-jelölt személye, illetve a listaállítás.

Igaz persze az is, hogy a személyi kérdés vitában, nem állunk egészen középen. Az a véleményünk, hogy erkölcsileg nem vállalható az, hogy a Lendvai Ildikó - Szekeres Imre - Kiss Péter hármas lenne a felelős az EP-választási kudarcért. Őket Gyurcsány Ferenc pártelnöki székből való távozása után, tehát alig néhány hónapja kértük fel a párt irányítására. Most nem lehet rájuk kenni mindent. Ezért úgy gondoljuk, Lendvai Ildikó pártelnöknek folytatnia kell azt a munkát, amit elkezdett. A pártnak most nem tisztújítással kell eltöltenie az idejét.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

fox70
2009. július 5. 14:06
Ezt a piás szart is a lábánál kezdve kéne fellógatni....trágár, hazug, hamis valaki...csak a szemét nézzétek!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását