2024. április 19. - Emma

A globalizáció ellen tüntetők árasztották el az autópályát

Globalizációellenes fiatalok egy csoportja kedden rövid időre eltorlaszolta a Rómából L,Aquilába, a G8-as csúcsértekezlet helyszínére vezető autópálya feljáróját az olasz főváros határában.
2009. július 7. kedd 15:56 - HírExtra
A tüntetők az utat szegélyező szalagkorlátokból emeltek akadályokat, miközben a csúcs résztvevőinek arcképeit ábrázoló transzparenseket emeltek a magasba. Hangosan követelték Silvio Berlusconi kormányfő menesztést, valamint az iparilag legfejlettebb hét ország plusz Oroszország részvételével szerdán L'Aquilában kezdődő állam- és kormányfői értekezletet becsmérelték. Mire a rendőrök a helyszínre érkeztek, a fiatalok már szétszéledtek. Az úttorlaszokat maguk az autósok takarították el.

A G8-as csúcsértekezletet eredetileg Szardínia szigetén rendezték volna meg. A szervezők azt követően döntöttek arról, hogy a Rómától mintegy 100 kilométerre keletre, az Appenninekben lévő L'Aquilába teszik át a tanácskozást, hogy Abruzzo régió közigazgatási székhelyét és környékét április elején pusztító földrengés rázta meg. A természeti csapás mintegy 300 ember életét oltotta ki, és a város jelentős részét romba döntötte. A G8-as értekezlet ottani megrendezésével a résztvevők kifejezésükre óhajtják juttatni együttérzésüket a földrengés áldozataival és kárvallottjaival.

A csúcs zavartalan lebonyolítása érdekében az olasz biztonsági szervek nagy erők bevetésével készülnek, miközben Rómában egymást érik a globalizáció- és a G8-ellenes tüntetések. Páncélosok cirkálnak az egész városban, igazoltatnak mindenkit, aki gyanúsnak tűnik. A La Repubblica című római lap honlapján arról számolt, hogy a kedd kora délutáni órákig 35 embert állítottak elő, köztük öt franciát, akiknél vasrudakat találtak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását