2024. április 20. - Tivadar

Demszky is fejek hullására számít az SZDSZ-en belül

Demszky Gábor szerint minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját.
2009. július 12. vasárnap 16:05 - HírExtra
A SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésének délutáni politikai vitájában - amely az ügyvivői testület tagjainak megválasztását előzi meg - a főpolgármester azt mondta: sajnálja, hogy Kóka János a hozzá intézett, és a küldöttek által megerősített kérés ellenére sem mondott le a frakcióvezetői posztról, mert ez elvárható lett volna. Szavai szerint ez rossz jelzés az SZDSZ közössége felé.

Hangsúlyozta: a frakció építette akadályok miatt nem működött az SZDSZ politikája. Ezeket az akadályokat el kell, el fogjuk bontani - közölte.

Demszky Gábor kijelentette azt is, nem indul jövőre a főpolgármesteri tisztségért.
Kitért arra is: hiányérzete van, hogy senki nem köszönte meg Fodor Gábor távozó elnök munkáját, így ezt ő megteszi. A küldöttek megtapsolták a főpolgármester szavait.

A főpolgármester a Bajnai-kormányt szövetségesének tartja a budapesti ügyekben, de égetően fontos kényszernek tartja, hogy az SZDSZ - nem megkérdőjelezve a stabilizációs csomagot - egy másfajta viszonyt alakítson ki a kormánnyal és az MSZP-vel.

Azt javasolta, hogy az SZDSZ következő időszakban méltósággal döntsön és politizáljon.
A politikai vitában felszólaló Horn Gábor, az EP-választás kampányfőnöke szerint a bukás oka az volt, hogy az SZDSZ "valamiféle felvilágosult abszolutizmust" követett. Annak ellenére, hogy számos dologban igazuk volt, egyre inkább magára maradt és befelé fordult a párt, és elvesztette a kapcsolatait a szavazókkal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását