2024. április 18. - Andrea, Ilma

Rászálltak a zsidóságra és a cigányságra?

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke és Káli Sándor, az MSZP miskolci elnöke, miután egy helyi internetes portálon olyan hozzászólásokat tettek közzé, amelyek a zsidóságot és a cigányságot gyalázták, illetve a megfigyelésükre szólítottak fel.
2009. július 16. csütörtök 13:49 - HírExtra
A boon.hu című hírportálon a július 14-én megjelent, Van megyei elnöke az SZDSZ-nek című anyaghoz több vélemény is érkezett, két hozzászólás - ugyanazon a hozzászólói néven - bűnözőnek nevezte a zsidó és a cigány embereket és megfigyelésükre szólított fel, többi között azt írva: "A harc már javában folyik a magyarság ellen. Mindenki gyűjtsön információkat a környezetében, hogy ki a zsidó, hol lakik, kikkel barátkozik, kik a családtagjaik, hol dolgozik. Elővigyázatosságból, ha valamit elindítana a zsidó rezsim, akkor célirányosan és hatékonyan lehessen őket hatástalanítani".

Gúr Nándor a feljelentés részleteit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: a szólásszabadság nagyon fontos intézményrendszere a demokráciának, ám azon értékek védelme is kiemelendő, amelyek a társadalmi békét szolgálják.

Azért tettek feljelentést, mert akik listáznak - mint a II. világháború idején is - nem a szólásszabadsággal élnek, hanem bűncselekményt követnek el. A demokráciában semmilyen megkülönböztetésnek nem lehet teret engedni - fejtette ki.

Hangsúlyozta: összefogásra szólít fel ezen jelenség ellen.

Káli Sándor hangsúlyozta, a világ összes országában levették volna a világhálóról a hasonló tartalmú hozzászólások szövegét. Magyarországon átléptünk egy bizonyos határt - mondta, hozzátéve, nagyon fontos a moderátori felelősség.

Utalt arra, hogy mivel az internetes portál működtetői nem vették le az uszító üzeneteket, a feljelentést meg kellett tenniük.

Az internetes oldalon jelenleg is olvashatóak a cikkhez fűzött hozzászólások.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2009. július 18. 15:02
Ha a cigányság nagy része nem képes sem beilleszkedni,sem együtt élni tisztességesen a magyarokkal,de önellátásra és önkormányzásra sem képes,az ország GDP-éjéhez csak igen kevéssel járul hozzá,de ennél sokkal visszavesz segélyek és családi pótlék alakjában,mit vár el a társadalomtól?Rokonszenvet,megértést ne talán? Ha nem tetszik nekik az általuk generált helyzet,vissza kéne térni az őshazába,Indiába,ha ugyan befogadják őket...!
banhegyi
2009. július 16. 14:38
A romák nemzeti szokásaikra hivatkozva szabadon lincselhetnek, fosztogathatnak, rabolhatnak, félelemben tarthatnak egész lakóközösségeket és aki ez ellen fel merne lépni azt rasszistává kiáltják és a rendőrséggel üldöztetik.
A zsidó tulajdonban lévő bankok a magyar családokat hajléktalanná teszik, azaz fagyhalálra ítélik őket,
vagy éppen családostól öngyilkosságba kergetik őket, amihez drága kormányunk még asszisztál is.
Szerintem, azokat akik hozzájárulnak az ilyen helyzetek kialakulásához, nyugodtan lehet az emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádolni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását