2024. április 16. - Csongor

Minden, ami Kodály

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete július 20. és augusztus 7. között rendezi meg a Kodály Művészeti Fesztivált Kecskeméten, mellyel egy időben tartja a 25. Nemzetközi Kodály Szemináriumot is, amelyre a világ számos országából érkeznek hallgatók - mondta Kéri Laura, a Kodály Intézet munkatársa, a rendezvénysorozat egyik szervezője.
2009. július 19. vasárnap 19:07 - HírExtra
Az intézet megalakulása előtt, 1970-ben rendezték meg az első szemináriumot, amelyet Kodály Zoltánné és Nemesszeghy Lajosné, a kecskeméti ének-zenei általános iskola és gimnázium alapítója szervezett - mondta Kéri Laura.

A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet 1975-ös megalakítása után a szemináriumokat már az intézmény szervezi.

Az első Kodály Szeminárium óta minden nyáron a tanfolyammal párhuzamosan koncerteket is rendeznek Kecskeméten, melyek 1978-ra hangversenysorozattá, majd 1986-ra fesztivállá nőtték ki magukat. Azóta a Kodály Művészeti Fesztivált minden évben megrendezik Kecskeméten, szemináriumot azonban csak minden második esztendőben.

Közel 120-an jelentkeztek az idei szemináriumra, ahova Afrikát kivéve minden földrészről érkeznek hallgatók.

A japán, ausztrál és egyesült államokbeli hallgatók mellett a zenei téren is előretörő Kínából is érkeznek a szemináriumra, de jönnek Koreából, Malajziából, Kanadából és Brazíliából is.

Európa szinte minden országa is képviselteti magát - Németországot kivéve - , valamint jönnek határon túli magyarok is Szlovákiából és Romániából.

Kéri Laura hangsúlyozta: a szeminárium éveiben a művészeti fesztivál programjában hangsúlyos szerepet kap a magyar kortárs zene azért, hogy a résztvevők a Bartók és Kodály utáni nemzedéket is megismerjék.

A fesztivál július 20-i nyitóhangversenyén a fiatal magyar hegedűművész-generáció kiemelkedő tehetsége, Banda Ádám ad közös koncertet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral az izraeli karmester, Roni Porat vezényletével.

A zenekari muzsika iránt érdeklődők a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjét, az operarajongók Wiedemann Bernadett és a német Johannes von Duisburg áriaestjét, a zongoramuzsika kedvelői pedig a Kossuth-díjas Bogányi Gergely hangversenyét hallgathatják meg.

A szólóestek, kórushangversenyek, kortárszenei koncertek mindegyikén egy-egy Kodály-mű is felcsendül. A fesztivál záróhangversenyét az interneten a www.kodaly.hu oldalon követhetik az érdeklődők.

A város legismertebb műemléképületeiben megrendezett előadásokhoz kiállítások is kapcsolódnak. A fesztivál keretében bemutatkozik a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, a magyar néprajz és az európai iparművészet emlékeinek helyet adó Bozsó Gyűjtemény, illetve az érdeklődők megtekinthetik a Kodály Intézetben őrzött, a nagyközönség által eddig nem látott képzőművészeti alkotásokat is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását