2024. március 29. - Auguszta

Pénz nélkül sem lesz csöves az idei Moziünnep

Négy nap, kétszáz film, elképesztően alacsony jegyárak – ez a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Moziünnep. Pénz alig van, mégsem lesz csöves a rendezvény.
2009. július 22. szerda 08:19 - HírExtra
Idén ősszel is kedvezményes jegyekkel és premier előtti bemutatókkal jön el a mozi egyik legnagyobb hazai ünnepe. Szeptember 17. és 20. között, azaz négy napon át több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők kedvezményes, hovatovább ünnepi jegyáron.

Nincs pénz, mégis lesz Ünnep

„Nehéz időket élünk, s ez bizony a kulturális életben is érezhető. Ennek hatása alól sajnos sem a mozik, sem azok Ünnepe nem kivétel. De van-e még egy olyan rendezvény ma Magyarországon, ahol az egész évben megszokotthoz képest még alacsonyabbak a jegyárak?” – teszik fel a kérdést a szervezők.

Bizony, sajnos egyre kevesebb a szponzoráció, és így egyre szűkebbek az anyagi keretek is, így a mozis szakmának, valamint a médiapartnereknek egy emberként kell összefogniuk, hogy „a korábbi években megszokott színvonalon” kerülhessen megrendezésre az idei Moziünnep.

Hiszen ezen a négy napon országszerte kedvezményes, ünnepi jegyáron lehet majd moziba menni. A programban még akadnak sötét foltok, azt már lehet tudni, hogy a nyár nagy sikerei szinte mind láthatóak lesznek: például a Jégkorszak3, a Harry Potter és a félvér herceg, a Görögbe fogadva, a G-Force, a Két szeretők, vagy éppen Tarantino új alkotása, a Becstelen brigantik, természetesen Brad Pittel.

Ezenkívül persze az újdonságok kedvelői sem panaszkodhatnak majd, premier előtt lesz látható a Moziünnep keretein belül Pedro Almadóvar legújabb filmje, a Megtört ölelések, illetve a Családban marad című izlandi film is. Aki pedig független, ameikai produkciókra vágyik is megtalálja a számítását: látható lesz például a Derült égből fasírt és A csúf igazság, de még az orosz drámákat kedvelő nézők is megkapják a magukét többek között az Admirálissal.

Filmek premier előtt

A hazai vonatkozású vetítésekről is ejtsünk néhány szót: szintén premier előtt vetítik majd szeptember 17. és 20. között Pater Sparrow filmjét, a Stanislaw Lem egyik novellája alapján készült 1-et, de Tóth Barnabás művét, a Rózsaszín sajtot, illetve Szemlén Gárdos Péter Tréfáját is megtekinthetjük.

A sok-sok mozifilm vetítése mellett a rendezők közönségtalálkozókat is szerveznek, a tervek szerint sztár-konferálók, és –jegyszedők is színesítik majd az egyébként egészen sokszínű programot.

A végére pedig egy megdöbbentő adat: a Moziünnepen az elmúlt három évben összesen közel 1.4 millió jegy kelt el. Nem is csoda, hogy a kimutatások szerint a Moziünnep négy napjában a hazai mozik látogatottsága hozzávetőlegesen háromszorosa egy szokásos, teljes heti nézőszámnak…

Már csak ezért is kár lenne, ha nem lenne elég pénz a következő Moziünnep megrendezésére!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását