2024. május 6. - Ivett, Frida

Királyi szakácsok fesztiválja

Két nagyszabású, többnapos fesztivál várja a látogatókat csütörtöktől a Balaton dél-nyugati részén: Marcaliban a népzene és -tánc lesz a főszerepben az V. Eurofolk Fesztiválon, Nagyszakácsiban pedig ismét a szakácsok remekelnek a Királyi Szakácsok Nyomdokain elnevezésű programsorozat keretében.
2009. július 30. csütörtök 19:20 - HírExtra
A marcali, nyolc ország néptáncosait felvonultató V. Eurofolk Fesztivál csütörtök este hétkor a néptáncosok felvonulásával, ünnepélyes megnyitóval, majd a Csík zenekar koncertjével kezdődik. Pénteken utcatánc, tánctanítás, majd este a néptánccsoportok gálaműsora lesz látható, ezt táncház követi. Szombaton folytatódik a tánctanulás, a résztvevők bepillantást nyerhetnek az indiai zenébe, majd este ismét gálaműsor következik.

Este fél 11-kor a beszédes című népek bálja a kultúrák sokszínűségét ünnepli. A vasárnap a tánctanulás jegyében telik, majd a programok sora este menettánccal, felvonulással és a résztvevő nemzetek együtteseinek fellépésével zárul.

A Marcali közelében fekvő Nagyszakácsi, a hajdan idetelepített királyi szakácsok földje, ahol a kulináris programsorozat csütörtökön a turizmusbarát polgármesterek találkozójával kezdődött. Ezt a pogácsasütők viadala, a polgármesterek saját termelésű borainak megmérettetése, főzőverseny és a Gesarol együttes koncertje követi.

Pénteken, a Falusi ízek kavalkádjában, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) szervezésében bárki kóstolót kaphat az ország különböző tájegységének étkeiből. Ekkor tartják a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének bemutatóját, és lesznek korabeli gabonaétel-különlegességek, vásári játékok, Nagy Bandó András gyerekműsora, bajvívók, reneszánsz mulatság, táncegyüttesek és koncertek.

Szombaton a sorozat legkiemelkedőbb programja, a Királyi Szakácsok Nyomdokán - XVII. Királyi Szakácsverseny 10 órakor, ünnepélyes felvonulással veszi kezdetét. A verseny közben a látogatók megkóstolhatják az elmúlt évek királyi szakácsainak ételeit, a Királyi Borászok borait, valamint kipróbálhatják a különféle tájak ételeit. A középkori hangulatról olyan, a reneszánsz kultúrát felvonultató programok gondoskodnak, mint a Langaléta Garabonciások, gólyalábasok, a Fresco Ballo historikus táncelőadása, reneszánsz táncosok, az Igriczek együttes, a Ládafia Bábszínház, bajvívók és a Zalai Gyepűvédők lovasíjász bemutatója, amelyet a Daniel Speer Brass reneszánsz koncertje, Dévai Nagy Kamilla műsora és Keresztes Ildikó koncertje kísér. Este 17 órától kezdődik a Királyi asztal megterítésének ceremóniája, a felvonulást eredményhirdetés, majd a Királyi Szakács és Királyi Borász címek átadása követi. Az estét Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán műsora zárja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását