2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lebukott! Bodrogi Gyula diszkóba jár!

Elárulta a színész, hogy még ma is szokott diszkóba járni, még akkor is, ha már nem táncol. Azért nyáron nemcsak a buli, hanem a vadászat sem maradhatott el.
2009. augusztus 12. szerda 08:30 - HírExtra
Kiderült Bodrogi Gyula nagy titka! Ugyanis a színész előszeretettel jár szórakozóhelyekre kikapcsolódni, a napokban is így tett, éppen szabadságát tölti a művész. Saját bevallása szerint táncolni már nem szokott az ilyen helyeken, de azért nagyon jól szokott szórakozni az ottani társasággal.

Látszik, hogy nem sűrűn fordul meg az ilyen helyeken, mert meg is lepődött a Nemzet Színésze, hogy egy hétfői napon is ennyire forgalmas lehet egy éjszakai hely. „Úgy látom, hogy jó lesz a hangulat, bár táncolni nem hiszem, hogy fogok, inkább azt nézem majd, hogy mások hogyan csinálják. A feleségemmel régen sokfelé jártunk szórakozni, de ma már csak ritkán mozdulunk ki otthonról.” – mesélte Bodrogi Gyula, aki egy vajszínű öltönyben jelent meg a diszkóban.

Tánc és vadászat

„Most egy kis szabadságom van, úgyhogy belefér egy kis diszkózás, egy kis vadászat, most úgy minden rendben van.” – tette még hozzá a színész.

Hogy mivel tölti a szabadidejét még a Süsü a sárkánynak a magyar hangja? Ha nem buliban van, akkor vadászik, most a szabadsága alatt is hódolt ennek a szenvedélyének, nem is egyszer.

Itt megtekinthetik a Tabu Tv riportját, amit Bodrogi Gyulával készítettek.

Forrás: HírExtra/Tabu Tv
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását