2024. március 29. - Auguszta

Iszonyú sok néptáncoló

Soha ennyien magyar táncot még nem roptak egyszerre: a mikepércsi sportpályán szombat délután 317 páros táncolta Béres András koreográfiájára a Mikepércsi csárdást - közölte az MTI-vel a sikeres rekordkísérlet után Timár Zoltán, a Debrecen melletti település polgármestere.
2009. augusztus 15. szombat 21:18 - HírExtra
Emlékeztetett rá, hogy a Debreceni Népi Együttes 1993-ban elhunyt, és 43 éven át volt vezetője, Béres András néprajztudós jegyezte fel először ezt a táncot, amellyel együttese első díjat nyert 1971-ben a karthágói világbajnokságon.

A mikepércsi művészeti iskolában 2003 óta kötelező tananyag a Béres András koreografálta Mikepércsi csárdás, az iskola pedig tavaly felvette a művész nevét - tette hozzá Timár Zoltán.

Elmondta azt is, hogy a szombati rekordkísérletben táncoló 317 páros között ott volt Bére András két gyermeke, András és Zsuzsa is.

Az már biztos, hogy magyar rekord született. Hitelesítették az eseményt a helyszínen, s az ilyenkor szokásos procedúra után dől el, hogy bekerül-e a Guinness-rekordok közé a Mikepércsi csárdás - mondta a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását