Nem akarja a dívát játszani magánéletében

Tagadhatatlan tény, hogy nagyon szép nő vagy, eredendően szépnek születtél: zavart téged eddigi 14 éves pályafutásod során valaha is az ebbe a szerepkörbe való beskatulyázás?

Egyáltalán nem, hiszen így eljátszhattam a világirodalom olyan szép, de egyben szenvedélyes hősnőit, mint Makrancos Kata, Júlia, Zília Viszont afféle „májbeteg” szépségek, dögunalmas naívák figuráit szerencsémre nem is nagyon osztanak rám a rendezők! Nem is tudom elképzelni, hogy csicsergő hangon bájologjak egy darabban. Nem vagyok az az alkat.

A kívülállók számára sugárzol egyfajta megközelíthetetlenséget, hűvösséget, „hercegnőséget”, de mert én régóta közelről ismerlek – és szerencsém volt édesapádat, Gregor József operaénekest is ismerni-, tudom, hogy te nagyon vagány csaj vagy! Bizony tudsz teliszájjal hatalmasakat nevetni, bővérrel élvezni az életet, belegázolni a pocsolyába is, ha úgy adódik! Ez szerintem az édesapád vérvonala lehet benned, aki egy kifejezetten szenvedélyes ember volt…

Bizony ez így igaz, és abban is lehet igazság, amit mondtál, mármint hogy apu szenvedélyességét örököltem. Csak nem gondolom úgy, hogy ezt minden percben sugároznom kellene a környezetem felé. Ha most itt ülök veled szemben holtfáradtan az egész napos színházi próba után, egyáltalában nem érdekel, mit gondolnak rólam a szomszéd asztalnál, nem akarom a dívát eljátszani a magán életemben. Aki bejön a színházamba, és megnézi mondjuk A szókimondó asszonyság vagy A néma levente című darabokban nyújtott alakításaimat, az biztos hogy sokkal többet megtud rólam, a személyiségemről, mint ha végigolvassa az elmúlt tíz év velem kapcsolatos újságcikkeit. Nekem a színpad olyan élettért jelent, ahol minden rajtam lévő feszültség koncentráltan tör felszínre belőlem, és jó esetben egyfajta terápiaként működik, mert kisülnek belőlem a negatív energiák, és hazatérve már nagyon jól érzem magamat. Míg sokan a sportban vezetik le felesleges energiáikat, ott tombolják ki magukat, számomra ez a színpad, a színház világa.

Szeretsz kimozdulni a színházadból, kalandozni más színházakban, vagy filmben, tévében szerepelni?

Nem vagyok kimozdulós fajta, inkább röghöz kötött. Főiskola után egy évet voltam a Vígszínházban, aztán átmentem a Nemzetibe, majd kikötöttem a Pesti Magyar Színházban, ahol az elmúlt nyolc évemet töltöttem és nem vágyom máshová. Néha játszom vidéki előadásokban, szerepelek a Budaörsi Játékszínben vendégként, de ennyi. Az sem véletlen, hogy nagyon-nagyon ritkán vállalok filmszerepet. Igazándiból nem magát a filmezést hárítom magamtól, hanem a hazánkban bevett szokássá lett castingolást, ami a szerepekre való előválogatást jelenti. A minap felhívott egy ismerős rendező, hogy mikor tudnék kimenni hozzá készülő filmje miatt castingra? Mivel most három darabban próbálok egyszerre, és a köztes másfél-két szabad óráimban a gyerekeimhez rohanok haza, bevallom, nem szívesen megyek el egy bizonytalan végkimenettel járó meghallgatásra, ráadásul ha egy ismerős rendező kér fel, akivel már korábban dolgoztam, főként aggályosnak tartom a dolgot. Számomra olyan ez az egész, mint valami marhavásár… Tudom hogy így eleshetek klassz filmszerepektől, de közben voltak klassz színházi szerepeim, ráadásként ezidáig egy filmszerep sem akadt, amiért utólag fájt volna a szívem, hogy nem én játszottam el! Tavaly elvállaltam egy kijevi – csokoládébonbon – reklámfilmet, azt nagyon élveztem, kellemes munka volt, jó pénz, és örömmel csináltam, hiszen Kijevben nem ismer engem senki.

Ha már az egyéb szereplésekről esett szó: nemrég írtak ki a Jóban rosszban TV2-es szappanoperából, ami több szempontból nagyon rosszul érintett téged, ezt több fórumon el is mondtad már. Azért szerettél ebben a sorozatban dolgozni, mert állandóságot, biztonságot, nyugalmat sugallt, amikre vágysz?

Négy évig szerepeltem a JR-ben, egy év kihagyással a második kisfiam születése okán. Én úgy voltam ezzel a sorozattal,hogy nagyon szerettem kijárni a stúdióba, szerettem nemcsak a kollégáimat, de a sminkeseket, díszletezőket, a büfést, a portást is. Jó volt nekem egy olyan közösséghez tartozni, ahol éreztem, hogy szeretnek, hogy biztonságban vagyok, jó volt hetente két alkalommal dolgozni menni közéjük, és még jól is kerestem vele. Eredetileg öt forgatási napra hívtak, aztán valahogy „benne ragadtam”, lett belőle négy év. Sose volt állandó szerződésem, mindvégig lógtam a levegőben. Úgy voltam ezzel a sorozattal, akár egy kellemes párkapcsolattal: tart ameddig tart, csak legyen addig jó. De azért mégis rettentő rosszul érintett, amikor közölték velem, hogy a figurámat, Anettet kiírták a történetből, és nem csak anyagilag persze, de érzelmileg is. Először esett meg velem, hogy köszönték, de nem kértek többet belőlem! Ez pedig fájt! Ha belegondolok, ez volt az első nagy kudarcélményem a pályámon. Általában ahová engem hívnak, ott is szoktak tartani. Így vagyok például a Budaörsi Játékszínnel is, ahol évek óta folyamatosan számítanak rám, rendre kapok főszerepeket náluk, ez a sorozat évei alatt is így volt, és így van manapság is. Én mindig nagyon élveztem azt a helyzetet, hogy sosem hagytam magam elsőre „megkapni”, semmilyen produkciótól sem, hagyom magam kéretni egy darabig, és bevallom, iszonyúan jólesik, amikor udvarolnak, amikor mondják, hogy csak én vagyok jó arra a bizonyos szerepre, csak én kellek, satöbbi, satöbbi.. Persze amióta a Jóban rosszban vége okán megszűnt az anyagi biztonságom, bármilyen kevés pénzért is vállalok most munkát Budapesten is, vidéken is, hiszen el kell tartanom a családomat. Nekem sose volt büdös a munka. Csak nehéz megszoknom, hogy azelőtt én válogathattam, csak azt vállaltam el, amihez kedvem volt.
@@
Tudomásom szerint három darabban is próbálsz illetve játszol egyszerre, egyéb felkérésed is van, vagyis úgy tűnik, megint megtalálnak téged a produkciók, még talán sok is kicsit a jóból…

Hál’Istennek nem panaszkodhatom! Párhuzamosan próbáltam június-júliusban a Budaörsi Játékszín számára A jó pálinka című darabot őszi bemutatásra Koleszár Vazil Péter rendezésében, Görög Lacival kettesben a Komédiumban a Családi ágy, illetve a Gellért Fürdőben a Tímbilding című darabokat, sőt, még Straub Dezső felkérésére a Nejcserés támadás című örökbecsű, még a szépemlékű Vidám Színpadon éveken át nagy sikerrel játszott vígjátékban is vállaltam szerepet őszre. Tudom, hogy hálás lehetek a jószerencsémnek a mai nehéz időkben, hiszen sok kollégámnak nem adatik ez meg.

Magánemberként kétgyermekes anyuka vagy, kisebbik fiad a napokban töltötte be harmadik életévét. A színésznőség és az anyaság mennyire tud egyensúlyban lenni a mindennapjaidban?

Már nem törekszem egyensúlyra. A gyerekeim az elsők, a hivatásom kicsit már háttérbe szorult, mert egyre inkább úgy érzem, hogy „életemet és véremet” már nem adnám érte. Egy veszélyes jelenet miatti sérülésem okán nemrég operálták a térdemet: többé ilyet nem vállalok, senki kedvéért! Ha valaki azt mondja, tíztől kettőig tart a próba, de mégis maradnunk kell háromig vagy négyig, már nem szívesen teszem, mert már van fontosabb az életemben: az, hogy hazarohanjak a családomhoz.

Igaz, még kicsit korai a gondolat, de eszedbe jutott már, mit fogsz mondani vajon akkor, ha egyik vagy másik gyermeked eléd áll, és közli, hogy művészi pályára kíván menni? Édesapád nyomdokain haladsz, vagy más utat választasz majd ebben a nehéz szülői helyzetben?

Még nem foglalkoztat a gondolat, vajon ülnék-e büszke szülőként könnyes szemmel a nézőtéren, valamelyik fiamnak tapsolva, vagy sem, de egy biztos: azt szeretném, ha a gyerekeim nagyon boldogok lennének! Éppen ezért nem fogom őket semmiben sem befolyásolni, és ezt úgy is lehet tekinteni, hogy apukám nyomdokain haladok tovább, hiszen én a saját bőrömön tapasztaltam, milyen jót is tett vele azzal, hogy nem irányított semmi felé. Az anyaság ma már nekem az életem. Én elsősorban édesanyának érzem magam, és csak azután nőnek és színésznőnek. Annak idején 23 éves fejjel szültem az első fiamat, nem voltam rá kész, nem is volt könnyű feladat. De másodjára, 34 évesen Álmost világra hozva átestem a ló túlsó oldalára! Nem véletlen, hogy önző módon nem adtam be bölcsődébe, mert minden egyes szabad percemet vele akartam tölteni. Szülés után úgyis úgy lettek később munkáim, hogy heti egy vagy két alkalommal foglaltak le pár órára, havonta négy-öt estén nem voltam csak otthon, azt pedig dalolva ki lehetett bírni. Frenetikus élményt jelent számomra nap mint nap a gyerekeimmel való együttlét! Lehet, hogy ferde szemmel néznek majd rám sokan, de azt kell mondanom: ha nekem soha többé nem volna egy árva fellépésem, előadásom, és egy jó tündérnek köszönhetően nem volnának anyagi gondjaim: hát én bizony boldogan venném, hogy nincs más dolgom, csak az, hogy otthon legyek a srácaimmal, hogy körülugráljam őket, hogy mossak-főzzek-takarítsak rájuk, lessem minden kívánságukat. Sőt! Szülnék is még örömmel legalább négyet! Ez az, ami a legtöbb örömet adja az életemben, sokkal többet, mint amennyit a színháztól, a hivatásomtól valaha összesen kaptam, miközben szeretek színésznő lenni, szeretek játszani, és soha nem csinálnék mást. De az anyaszerep a legszebb, amit színésznőként kaphattam az élettől.