2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Van pénz a magyar vendéglátásban

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban 2008-ban a beruházások értéke 58,4 milliárd forintot tett ki, ez volumenét tekintve 10,9 százalékkal több, mint az előző évben, miközben a nemzetgazdaság egészét 3 százalékos visszaesés jellemezte.
2009. augusztus 22. szombat 12:43 - HírExtra
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Jelentés a turizmus 2008. évi teljesítményéről című kiadványa szerint az ágazat beruházásainak aránya - 2006-tól folyamatosan - emelkedett, és 2008-ban meghaladta az 1,2 százalékot. A beruházások összetételét tekintve a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazat összes beruházásának 59,5 százalékát fordította épület- és építmény-, 32 százalékát gép-, berendezés-, 7,5 százalékát pedig járműbeszerzésre.

Az összes gép- és járműbeszerzés 21,6, az összes beszerzés 8,6 százaléka származott importból.

A Magyar Nemzeti Bank a folyó fizetési mérlegben, 2008-ban - idegenforgalom jogcímen - 1.021 milliárd forint (4.101 millió euró) bevételt mutatott ki, így az utasforgalmi export értéke 18 százalékkal (euróban 19 százalékkal) haladta meg a 2007-ben realizált bevételt. Az utasforgalmi kiadások ezzel párhuzamosan összességében - 2007-hez hasonlóan - 26 százalékkal (euróban 27 százalékkal) nőttek, így a pozitív egyenleg bár nem jelentősen, csupán 4 százalékkal, de javult. A folyó fizetési mérleg szolgáltatások sorának bevételi többlete 2008-ban 340 milliárd forintot (910 millió eurót) tett ki, amely elsősorban az utasforgalomból származó bevételi többletnek köszönhető.

A szolgáltatás-külkereskedelem bevételi oldalának 18,2, kiadási oldalának 28,9 százalékát az idegenforgalom adta, amely a szolgáltatások között a kevés pozitív egyenleggel záró tétel közé tartozott.

A fizetési mérleg tételei némileg eltérnek a külföldi látogatók (nem rezidensek) magyarországi fogyasztásának értékeitől. Ez utóbbi néhány milliárd forinttal azért mutat nagyobb értéket, mert az MNB, követve a Nemzetközi Valutaalap módszereit, a nemzetközi személyszállítási szolgáltatások értékét a fizetési mérleg szállítási sorában és nem az idegenforgalom tételen számolja el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását