2024. május 6. - Ivett, Frida

Cigánygyilkosságok: ami eddig történt

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság vasárnap azt a négy férfit, akit a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal gyanúsítanak. A négy férfi mindegyike tagad.
2009. augusztus 24. hétfő 07:00 - HírExtra
Kende Katalin, a Pest Megyei Bíróság sajtótitkára az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Budakörnyéki Bíróság a Pest Megyei Főügyészség indítványára vasárnap elrendelte a négy gyanúsított előzetes letartóztatását, legfeljebb szeptember 23-áig. Ismertetése szerint valamennyi gyanúsított esetében megállapította a bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyét, két gyanúsítottnál pedig a bűnismétlés veszélyét is.

A négy férfit rohamsisakos, gépfegyveres kommandósok kísérték a bíróságra vasárnap délelőtt a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületéből. A tárgyalás idején csuklyás, fegyveres kommandósok őrizték a bíróság épületét.

Lőrincz Márton, a 30 éves P. Zs meghatalmazott védője a tárgyalást követően az MTI-nek azt mondta: védencét egy rendbeli emberöléssel és több rendbeli emberölés kísérletével gyanúsítják, többek között a galgagyörki támadással. Közölte: ügyfelénél a bíróság szerint a bűnismétlés veszélye nem áll fenn.

Ruzsbaczy Nóra, a 42 éves K. Árpád kirendelt védőjének tájékoztatása szerint ügyfelét emberöléssel gyanúsítják, de a többi előzetes letartóztatásba került férfihoz hasonlóan tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A kirendelt védő tájékoztatása szerint az egyik gyanúsított, Cs. I. tudomásul vette a kényszerintézkedés elrendelését, míg a többiek fellebbeztek, így jogerős döntés két hét múlva születhet.

Az MTI úgy tudja, a négy gyanúsított közül kettőnek kirendelt védője van, míg a másik kettőt meghatalmazott jogi képviselő védi.

Ruzsbaczy Nóra azt mondta, hétfőn a rendőrség tovább folytatja a gyanúsítottak kihallgatását. A védő az MTI-nek kifejtette: attól tart, hogy ügyfele vagy más gyanúsítottak családtagjait "retorzió érheti" a cigányság vagy más emberek részéről. Ruzsbaczy Nóra szerint K. Árpád a többi gyanúsítotthoz hasonlóan "rendezett családi körülmények között élt".

Mint elmondta, két olyan gyanúsított van, akit csak egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, míg a többieknél a sorozatjelleg is felmerült. Ezért tartotta a bíróság indokoltnak a bűnismétlés veszélye miatti kényszerintézkedés elrendelését is.

A tárgyalás után a gyanúsítottakat a bíróság épületének hátsó bejáratán keresztül vitték el, egyikük karján nagyméretű tetoválást látott az MTI tudósítója. A két gyanúsított, K. I. és K. Árpád testvérek, és a négytagú csoport két tagja is náci jelképeket, horogkeresztet ábrázoló tetoválást visel a testén.

A géppisztolyos kommandósok gyűrűjében távozó gyanúsítottak nem válaszoltak újságírói kérdésekre.

Egy magát megnevezni nem kívánó, 30 éves szemtanú az MTI-nek elmondta, hogy csütörtök éjjel a debreceni Perényi 1. pincesörözőben éppen a vendéglátóhely bejáratánál tartózkodott az akció idején. Elmondása szerint mielőtt a kommandósok behatoltak, civil ruhás rendőrök vegyültek el a vendégek között, s ők adtak jelt az akcióra. Mindenkit hasra fektettek - köztük civil ruhás rendőröket is -, ez a helyzet mintegy tíz percig tartott. Először a nőket engedték ki a sörözőből, közülük többen hisztérikus sikoltozásban törtek ki.

A szemtanú szerint a később gyanúsítottként előállított biztonsági őrök semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, amikor a kommandósok földre szorították és megbilincselték őket.

A debreceni Replika zenekar elhatárolódik egykori tagjától, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjától. Az együttes ezt hivatalos honlapján vasárnap közölte. A dokumentum nem nevezi meg az illetőt, de az MTI tudomása szerint K. Árpádról, a Replika első dobosáról van szó. K. Árpád közismert személy Debrecen zenei életében, az utóbbi években hangtechnikusként dolgozott több debreceni szórakozóhelyen, a Perényi 1. sörözőben pedig biztonsági őr volt.

Az MTI magát megnevezni nem kívánó informátora szerint K. Árpádot békés zenésznek ismerték, míg testvérének, a romagyilkosság elkövetésének gyanújával ugyancsak előzetesben lévő K. Istvánnak közismert volt romagyűlölete. Többek szerint K. István korábban ugyan többször is megvert romákat, de azt - hangsúlyozták elképedésüket - még most sem tudják róla elhinni, hogy előre tervezetten gyilkolt volna.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége kilenc bűncselekményben folytatott eljárást, ezeket feltehetően a most előzetes letartóztatásba helyezett személyek követték el: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön és augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket.

Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogták a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat gyanúsítottjait. Közölte azt is, hogy DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll előzetes letartóztatásukhoz. Az altábornagy akkor úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekménnyel.

A főkapitány hangsúlyozta: a rasszista indíték látszik elsődlegesnek a romák elleni támadásokban. Sajtóhírek szerint az elfogott gyanúsítottak nyíltan vállalták rasszista nézeteiket, és egy szélsőjobboldali csoporttal is kapcsolatot tartottak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kmisi69
2009. augusztus 24. 09:09
Azért megkérdezném!Králik Attila erdészt saját lakásában gyilkolták meg(elvágták a torkát).Persze egy mocskos cigó volt.Nem jelent meg még egy aprócska cikk sem.Mi nem számítunk?Másodlagos állampolgárok vagyunk a saját hazánkban?Csak akkor vagyunk állampolgárok amikor adózni kell?Lenne egy ötletem,csináljunk a kisebbségnek ne csak önkormányzatot.Hanem legyen nekik külön társadalom biztosítás és külön adóhatóság.Oda különítsék el a cigány származású emberek által befizetett pénzt.Kapjanak abból segélyt.Ne az én általam befizetett összegekből finanszírozzák a (patkányok honfoglalása)-t.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását