2024. április 19. - Emma

Sillerborok a poharakban

Ismét megrendezi a paksi Présháztulajdonosok Egyesülete az országos siller fesztivált. A program legfontosabb eleme a borbírálat.
2009. szeptember 9. szerda 09:50 - HírExtra
Leber Ferenc, az egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy pénteken a zárt szakmai bírálaton neves borbírák mustrálják majd az ország minden részéről nevezett borokat. Szombaton a közönség is lehetőséget kap a kóstolásra és szavazásra.

Az elnök kifejtette, hogy azért éppen a siller bor áll a fesztivál középpontjában, mert az egyesület olyan jellemző fajtát keresett, amelyet hitelesen tud képviselni, illetve ritkaságnak számít, ezért alkalmas arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Más borfajták tekintetében Paks nem tudja felvenni a versenyt a hagyományos borvidékekkel - jegyezte meg.

A múlt században híres volt a paksi siller, a második világháború előtt harminc-negyven budapesti kocsmában adta a borkínálat gerincét - idézte fel az egyesület vezetőségének egyik tagja, Polgár Zoltán.

A siller vegyesbor a rosé és a vörösbor közötti színkategóriát jelöli, a régi receptúra szerint kék és fehérszőlő együttes erjesztésével készül. Ezt a mai magyar bortörvény már nem engedélyezi a kereskedelmi forgalomba kerülő boroknál, így többfajta kékszőlőből állítják elő.

A helyi gazdák siller borai között azonban sok olyan van, amelyet hagyományosan készítenek.

Az országos siller fesztivál célja, hogy minél több embert Paks legszebb pontjára, a Sárgödör térre csábítson az egyesület - húzta alá Leber Ferenc. Tájékoztatója szerint a Paksi Közművelődési Kht. és a német nemzetiségi önkormányzat segítségével gazdag kulturális programot is kínálnak a város szívében lévő hangulatos pincefaluban. Szombaton főzőversenyt is hirdetnek, nevezni siller borhoz illő ételekkel lehet. Az egyesület jutalmazza majd a legjobb szakácsokat és borászokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását