2024. április 19. - Emma

A magyar dal napja

Vasárnap tartják a magyar dal napját országszerte 22 helyszínen, köztük 9 vidéki városban; a fellépők között a magyar rock-, pop-, dzsessz-, nép- és komolyzene ismert előadói lesznek ott.
2009. szeptember 11. péntek 18:36 - HírExtra
A tavalyi Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napja után most másodszor rendezik meg a magyar dal napját, amely Presser Gábor kezdeményezésére valósul meg. A szervezők szándéka szerint ezentúl minden év szeptemberének második vasárnapján megtartják a magyar dal napját. A legkorábbi program szeptember 12-én szombaton éjfélkor kezdődik dj-k fellépésével, a legkésőbbi vasárnap 20 órakor veszi kezdetét a Vígszínházban.

A tervek szerint szeptember 13-án minden helyszínen egy dal a nemrég elhunyt Cseh Tamás emlékére szól.

A fővárosban a Gödör Klubban a hazai alternatív zene előadói várják a közönséget: a mintegy 14 órás programban az elmúlt három évtized valamennyi fontos magyar underground dala megszólal. A fellépők között lesz mások mellett Peter Ogi, a Nemjuci, a Specko Jedno, a Magashegyi Underground, az ef. Zámbó Happy Dead Band és a Balaton.

Az óbudai Zichy-kastélyban blues színpad lesz, a műfajt kedvelők láthatják-hallhatják például Török Ádámot és a Minit, Charlie-t és a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet. Szintén a III. kerületben a Fő téren Örömzene színpadot állítanak, ahol a fellépők között lesz a Kaláka, a Csík zenekar, a Makám, valamint Ferenczi György Rackajamje.

A Feneketlen-tónál gyermekdalok szólnak vasárnap délelőtt és kora délután, mások mellett Gryllus Vilmos, Kéri Kitty, Farkasházi Réka és a 100 Folk Celsius tolmácsolásában.

A Művészetek Palotája melletti sétányon délutántól dzsesszzene szól egy sátorban; fellép a Váczi Eszter Quartet, a Kozma Orsi Quartet, a Babos Special, Szőke Nikoletta, a Berki Tamás Band, Winand Gábor, Falusi Mariann, Emilio és Charlie.

A Hungexpón a pop-rock zenéé lesz a főszerep, színpadra lép például a Roy és Ádám Trió, Puskás Peti, Rúzsa Magdi, Gáspár Laci, a Pa-Dö-Dö és a Bikini is.

A Zöld Pardonban áll majd a budapesti Szerzők rockszínpad, ahol mások mellett Bródy Jánost, a Pál Utcai Fiúkat, a Ladánybene 27 együttest, a Heaven Street Sevent, Jamie Winchestert és a Hooliganst láthatják-hallhatják az érdeklődők.

A Vígszínház előtti téren a színházi zenekarok randevúznak, a teátrumbeli esti műsorban pedig fellép Másik János, Dés László, Geszti Péter, Bródy János, Rúzsa Magdi, Zorán, a színészzenekar, valamint a teátrum társulata. Az este különlegessége, hogy A padlás és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról dalai a szerző Presser Gábor zongorakíséretével szólalnak meg.

Komolyzenét a Zeneakadémia kistermében hallgathatnak az érdeklődők, a műsorban szerepelnek virágénekek, Liszt- és Erkel-dalok, Hubay-, Weiner-, Dohnányi-, Bartók- és Kodály-művek.

A KlubRádió udvarán zenél például Karácsony János, Palya Bea, Somló Tamás és Bíró Eszter.

A Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének hallgatói a WestEnd tetőteraszán, a Kodolányi Open Stage színpadon lépnek fel, bemutatva a főiskolán folyó zenei oktatás sokszínűségét. Dzsessz-, népzenei és popkoncertek után a nap a United fellépésével, majd örömzenéléssel zárul, ahol stílusmegkötés nélkül minden zenész, zenekar színpadra állhat néhány szám erejéig.

A programok nagy része ingyenes, belépőjegyet a fővárosban a Gödör Klubban, a Zöld Pardonban és a Vígszínházban kell váltani.

A rendezvényre a Magyar Televízió 200 perces műsorfolyammal készül. Élő bejelentkezés lesz Kecskemétről és Miskolcról, és este főműsoridőben számolnak be a vígszínházi koncertről.

A BKV pénteken közleményben jelezte, hogy szombaton, egy nappal a magyar dal napja előtt több helyszínen is zenészek szórakoztatják majd az utasokat. 11 és 19 között a kisföldalatti Deák téri és Vörösmarty téri aluljáróját, valamint a 4-es, 6-os villamos Blaha Lujza téri megállójában is magyar dalok szólnak majd élőben.

A vasárnapi koncertek kezdési időpontjai mellett a fellépők részletes listája a www.magyardalnapja.hu oldalon található meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását