2024. május 10. - Ármin, Pálma

Séta a Lánchídon a mellrák ellen

A mellrákszűrés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet az Egészség Hídja Összefogás Egyesület azzal a sétával, amelyre az idén október 4-én várja az érdeklődőket a rózsaszínnel kivilágított Lánchídon.
2009. szeptember 16. szerda 15:16 - HírExtra
A megelőzés kiemelt szerepét hangsúlyozta az egészségügyi miniszter a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón szerdán Budapesten. Székely Tamás elmondta, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mellrákszűrésén csupán 38 százalékos a részvételi arány, pedig a prevenció fontos eleme lenne, ha a veszélyeztetett korosztály, azaz a 45-65 év közötti nők elmennének a szűrésre. - A cél, hogy minél többen felismerjék a szűrés fontosságát, és a részvételi arány elérje az európai uniós átlagot - mondta.

Szavai szerint szégyennek kellene tekinteni, ha valaki nem jár rendszeresen szűrésre. Mint hozzátette, az összmagyar halálozás 25 százalékáért a daganatos betegségek a felelősek, és évente 30 ezer új daganatos beteget regisztrálnak Magyarországon.

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a mellrák elleni sétát a kivilágított Lánchídon - mondta el Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke. Az egészséges életmódon túl a sétával azt kívánják hangsúlyozni, hogy az idejében felismert betegség gyógyítható, ezért lényeges, hogy a behívott nők elmenjenek a mellrák szűrésre.

A séta október 4-én este 8 órakor indul a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete elől, ahol délután egészségügyi és szórakoztató programok szórakoztatják a közönséget. A nagyszínpadon fellép egyebek mellett a Groovehouse, Keresztes Ildikó, Szalóki Ági és a Besh o Drom. A vöröskereszt szűrővizsgálatokkal, véradással, orvosi és prevenciós tanácsadással várja az érdeklődőket.

Az MTA ad helyet annak a tudományos szimpóziumnak, amelyen a hazai rákkutatás és gyógyítás orvos szakértői tekintik át közösen a többi között azt, hogy mi jellemzi napjainkban az emlőrákszűrés hazai és nemzetközi gyakorlatát, eredményeit.

A Lánchíd szomszédságában álló egyik szálloda is csatlakozott a kezdeményezéshez, így egy hónapon át rózsaszínbe borulva hívja fel a figyelmet arra, hogya rendszeres szűrés következtében felismert mellrák gyógyítható.

Egészség Hídja Partnerlánc néven egészségtudatosságot növelő kampány is indul az összefogást támogató cégeken belül, ez a vállalatok mintegy 100 ezer munkatársát érinti. A kezdeményezés fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök és felesége.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását