Külföld

Merkel magyar-szlovák párbeszédet sürget

Párbeszédet sürgetett Magyarország és Szlovákia között a német kancellár.

Az MTI tudósítójának – a két ország közötti viszonyt érintő – kérdésére válaszolva pénteki, Berlinben tartott nemzetközi sajtóértekezletén Angela Merkel példaként hozta fel, hogy a Horvátország és Szlovénia között a horvát uniós csatlakozással kapcsolatban kialakult vitában tárgyalások útján sikerült haladást elérni. Ez ismét bizonyítja, hogy nem az egymásnak való üzengetés, hanem csakis az egymással való párbeszéd jelentheti a konfliktusok megoldásának egyetlen lehetséges útját – hangsúlyozta a kancellár.

Merkel elmondta, hogy az Európai Unió előző napi csúcsértekezletének keretében tárgyalt a két miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal és Robert Ficóval is, akik – mint hozzátette – szerencsére egymással is jó megbeszélést folytattak.

"A tárgyalások után az a benyomásom alakult ki, hogy a viszony ismét jó útra került" – fogalmazott a kancellár, hangsúlyozva, hogy a két kormányfő előző este egyaránt erről a szándékról biztosította őt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.