2024. április 18. - Andrea, Ilma

Bódi Gusztit elválasztották Margótól

Bódi Guszti infarktusa után egy vidéki rehabilitációs központban pihen feleségével és támaszával, Margóval.
2009. szeptember 22. kedd 09:49 - HírExtra
Guszti és Margó közösen költöztek be abba a vidéki szívszanatóriumba, ahol Guszti újra visszanyerheti régi erejét a majdnem halálos szívinfarktus után. Amikor megkapták a szobájukat, Guszti rögtön fel is háborodott, hiszen külön ágyat kaptak feleségével pedig, mint elmondta 34 éve élnek együtt, de még egyszer sem aludtak külön egymástól.
A házaspár lelkesen próbálgatta azokat az eszközöket, melyek majd segítenek Guszti felépülésében.

A férj első kívánsága egy jó ebéd volt, hiszen eddig sanyarú korházi koszton élt. Meglepő, de teljesítették a kívánságát, de szigorú ellenőrzés mellett. Margó elmondta, hogy férjének külön dietetikusa lesz, aki kalória szerint állítja majd össze az énekes étrendjét.

Margó elmondta, hogy soha nem volt még távol a férjétől, így a felépülésében is aktív részt vállal, sőt azt is elmondta, hogy annyira szereti őt, hogy még az infarktust is átvállalta volna tőle.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

skorp
2009. szeptember 24. 19:32
Érdekes! A szanórium honlapja szerint TILTVA van a családi együttlakás a rehab. alatt. Persze van az a pénz, amiért a Főnixes Takács kolléga is odadobja a renomét. Ezekért a ......ért.
eroica
2009. szeptember 22. 20:34
Nekem volt már egy pár infarktusom és nekem is felkínálták a két szanatórium - Balatonfüred, Sopron - egyikét, megérdeklődtem mindkét helyen, de még pénzért sem tudtam volna levinni a feleségemet.
A külön dietetikus meg már kivágja nálam a biztosítékot és szegény elhunyt szüleimet emlegetem, hogy elpénecolták a neveltetésemet: addig rágták a fülem, hogy összeszedtem vagy két diplomát. Nem tudtak valami tisztességes foglalkozás felé irányítani, mert így sem feleséggel eltöltött szanatóriumi hetek, sem megrendelt "jó ebéd", de még egy árva saját dietetikus sem jutott!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását