2024. április 19. - Emma

Egyre több gyermeteg bűntett

Magyarországon rohamosan nő a gyermekek és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. A háttérben senki sem tudja mi áll valójában. Amíg ezekre nem derül fény pontosan és nem lehet megakadályozni őket, nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Azaz kellene.
2009. szeptember 23. szerda 08:06 - Kanizsai Ádám

A bűnesetek

A fiatalok esetében az okok között elsősorban az azonnali pénzszerzés áll. Az így megszerzett vagyont a tapasztalatok szerint szórakozásra, alkoholra, kábítószerre költik.

A leggyakoribb esetek a lopás, erőszak, rongálás. Az elmúlt időszakban jelentősen növekedett a kortárs, a közterületi és az iskolai erőszak száma.

Tények igazolják, hogy a bűncselekmények előre megszervezettek. A cinkosok bizonyos munkamegosztást alkalmaznak, így hajtják végre a tetteket. Megemlítendő továbbá, hogy a felesleges brutalitás, huliganizmus, illetve a testi sértés is egyre gyakoribb.

„Van, hogy a fiatal nem gondol bele előre, hogy mit tesz. Előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodik. Nem látja be előre a tetteinek a következményeit. Nem tudja beleképzelni magát abba a helyzetbe, hogy ténylegesen mit jelent amit elkövetett és mit okoz annak a félnek, aki ellen elköveti, illetve nem számol a közvetlen következményekkel sem” - vélekedett a pszichológus.

Az idősebb személyek hatására egyre kevesebb gyermek hajt végre bűncselekményt. 2007-ben csupán 106 felnőttkorúval elkövetett bűncselekményre derült fény, mely az előző tíz év távlatában a legkevesebb.

Mi állhat a háttérben?


Szakértők szerint a rossz családi háttér, a gyenge kötelékek, a családon belüli fizikai illetve szexuális erőszak azok a tényezők, melyek leginkább ilyen tettekre ösztökélik a gyereket. Az erős utánzási hajlam, az alkohol- és kábítószerfogyasztáshoz társuló személyiségzavarok is lényeges tényezők.

Czégényi a következőképp vélekedett a kérdés kapcsán:

„Tudatosan lehet, hogy ha a gyermek erőszakot lát, akkor az ellenkező irányba fordulna, viszont a családi minta, a tudatalatti nagyon hamar beépül a személyiségbe. Egyszer csak azt veszi észre a fiatal, hogy amit nem szeretett volna megismételni, pont ugyanazt teszi, ugyanazt mondja, ugyanazokkal a gesztusokkal él. Belecsúszik egy ugyanilyen csapdába”

Továbbá bizonyos túlzott erőszakkal fűszerezett internetes oldalak és videojátékok is közrejátszhatnak a féktelenségben. Gyakran közvetett okok is szerepelnek a listán: szegénység, munkanélküliség, társadalmi kirekesztettség, rasszizmus. Megemlíthető a rossz baráti környezet is.

„Gyakran egymás előtt be akarják bizonytani, hogy ők belevalóak, mások. Amit kitalálnak, megmutatják, hogy el tudják érni bármilyen áron. Ez függvénye annak is, hogy milyen baráti körbe keverednek. Ha rossz társaságban kerülnek és bizonygatják a saját erejüket, akkor ezek a dolgok lesznek a motiváló tényezők, így szereznek presztízst” – fűzte hozzá Czégényi.

Az elkövetők


Nemi megoszlásban a számok évek óta szinte változatlanok. Eszerint a törvény megsértésében a lányok 15-20 százaléka, míg a fiúk 85-80 százalékban vesznek részt. Jellemző, hogy a 14-18 évesek körében évente nő a szakmunkások és szakiskolai tanulók száma.

Megoldás

A rendőrség közösen a szülőkkel, iskolákkal, ifjúságvédelmi szervezetekkel a rendszerváltás óta rengeteg különböző módszert dolgozott ki a gyermekek normális életre való nevelése érdekében. Azonban mindig újabb, jobb megoldások kellenek. Ezen felül hatékonyabb mérési módszerekre is szükség lenne.

„Szerintem a megoldást családi szinten kell keresni. Jó minta esetén ritkábban csúsznának bele a bajba. Ha a szülők jobban figyelnének az apró jelekre, ha lenne erre idejük és erejük, az mindenféleképpen pozitív változást hozhatna. Mostanában kevesebbet foglalkoznak a gyerekekkel és a kis apró jelek felett elsiklik a figyelmük. Mélységes, bensőségesebb kapcsolatkora lenne szükség. Sokszor a fiatalok azért töltenek sok időt furcsa fiatalokkal és csapatokkal, mert otthon nem érzik jól magukat” – gondolkodott a szakértő a kérdésről.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását