2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Munkanélküli lett Kovács Lázár?

Egy évet sem töltött el Amerikában az ország egykor kedvelt szakácsa, hazaköltözött, s jelenleg munkanélküli.
2009. szeptember 24. csütörtök 10:39 - HírExtra
Az ország egyik kedvenc szakácsa volt Kovács Lázár, amíg ki nem költözött Amerikába, hogy ott próbáljon szerencsét. Négy évre szerződött a washingtoni magyar nagykövetségre, séfnek. Sajnos a karrierje csúfos kudarcba fulladt, mert egy évet sem tölthetett kinn Amerikában. Hirtelen hazatérését azzal magyarázta, hogy hazarendelték a nagykövetet, Somogyi Ferencet.

Amikor kiköltözött felszámolta itthoni éttermét, a Lázár vendéglőt, de most szeretett volna újra a vendéglátásban elhelyezkedni. Nevével és fényképével reklámozták az augusztus elején megnyitott, teljesen felújított, amerikai ételeket, steakeket árusító éttermet. A hely azonban nem lett sikeres, hat hét működés után, viharos gyorsasággal zárta be kapuit.

Mi lesz veled Lázár?

A Blikk hiába próbálta utolérni a szakácsot, csak a sajtósával tudott beszélni. „Valóban Lázár volt az étterem házigazdája. Mivel rengeteget kellett volna költeni az étteremre, de az új tulajdonos nem akart több pénzt belefektetni, inkább bezárt.” – nyilatkozta Lázár sajtósa.

Vajon ezek után visszatér ismét a tévéhez? „Nem tervezzük, hogy újra képernyőre kerül Lázár, nem indítjuk el ismét a több mint fél éve megszűnt Receptklubot.” – árulta el az RTL Klub kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám.
Forrás: HírExtra/Tabu Tv
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását