2024. május 9. - Gergely

Bálint Antónia: Nem akarom, hogy egyke legyen a kislányom

Bálint Antónia már nem foglalkozik Sarka Katával, sőt egyébként is kerüli a médiafelhajtást. Kislányát - akinek a jövőben testvért is szeretne - pedig eleve óvja a bulvártól. A HírExtra az egykori szépségkirálynővel beszélgetett.
2009. szeptember 25. péntek 13:04 - G. SZ.
Sokan mondják, hogy ez a mostani Bálint Antónia már nem ugyanaz a Bálint Antónia, mint aki két-három évvel ezelőtt volt. Kevesebbet szerepel, nem ad annyi interjút, kisebb a felhajtás körülötte. Vagy rosszul látjuk? – kérdeztük az egykori szépségkirálynőtől,  Bálint Antóniától.

Valóban kevesebbet szerepelek a bulvárban, de ennek megvannak az okai. Egyrészt az, hogy amikor terhes voltam, sok olyan dolog jelent meg az újságokban, melyekhez nem adtam a hozzájárulásomat. Több sajtóperem van, így valamilyen szinten érthető, hogy az orgánumok nem írnak annyit rólam.

A másik, fontosabb ok azonban az, hogy két éve megszületett Lilien.

Még a szülés után nyilatkozta azt, hogy hamarosan vissza fog térni a „szakmába”, többet fog szerepelni, csak akkor még nem tudta, „mihez is kezdjen”.


Mindig is nyitott voltam, ha szerepelni hívtak, akkor mentem. Amikor ezeket mondtam, még nem igazán volt kedvem magyarázkodni. Az, hogy nem tudnám, hogy mit akarok, minimum erős túlzás. Mindig is tudtam, hogy mit akarok, csak hát a lehetőségek nem voltak mindig adottak.

A műsorvezetést szeretem a legjobban, ebből élek most már ’94 óta. Hol volt műsorom a televízióban, hol nem. Amikor nem lehetett látni a képernyőn, én akkor is műsorokat vezettem például nagy cégek rendezvényein.

Az elmúlt hetekben azért a szokásosnál több hír szólt Bálint Antóniáról, főképp a Sarka Kata-üggyel kapcsolatban.

Ehhez most már nem akarok semmit hozzáfűzni, az egész ügy annyira bugyuta és említésre sem méltó, hogy nem is akarok beszélni róla.

Jó, hagyjuk ezt a témát. Vannak esetleg most konkrét tervei?

Ha a műsorvezetést nézzük, akkor nincsenek. A weboldalamat szépítgetem most már napok óta. Az oldalon minden megtalálható lesz, ami fontos az elmúlt tíz, húsz vagy éppen harminc és negyven évemből. Lesz fórum, blog – szeretném interaktívvá tenni a honlapot. Ez persze az év vonatkozásomban elég nehéz lesz, de mindent megteszek, hogy belefolyjak majd az oldal mindennapjaiba. Olyan felületet szeretnék biztosítani, ahol akár az engem kedvelő emberek is el tudnak majd beszélgetni.

Közbeszól majd az eszmecserékbe?

Igen, lesz például baba-mama fórum is, ahol azok a lányok, asszonyok, akik szültek már, vagy éppen terhesek tudnak majd egymással beszélgetni. Úgy tervezem, hogy ebbe a beszélgetésbe én is gyakran be fogok kapcsolódni.

A munka tehát adott, mellette pedig ott van a gyermeknevelés is – mire jut még ideje ezeken kívül?

Igazából most ez a két dolog teszi ki az életemet, nem is kell más. Elég a család és a munka, persze azért a család vonatkozásában néha jut idő pihenésre is.

Tervez valami konkrétat is?

Ma már nem igénylem, hogy több hetes „túrákra” menjünk, mert ezek még a kétéves gyermekemnek nem túl sokatmondóak. Bár, a Balatont imádta a nyáron. Aztán majd szeretnénk vinni a hóba is, mert talán ebben a korban már azt is tudja értékelni. Szánkózás, korcsolyázás, mindent szeretnénk neki megtanítani, s bár lehet, hogy még ezekhez is kicsi, de majd valahogy csúszik velünk a jégen…

Tudatos döntés, hogy a kicsi egyáltalán nem szerepel a médiában?

Igen, ez abszolút tudatos. Nem szeretném. Én ugyanis cipelem a hátamon az egész felhajtásnak a súlyát, s bizony ez nem mindig felhőtlen. Semmiképp sem szeretném ebben látni őt, még nem érkeztem el oda, hogy fel tudjam dolgozni azt, hogy őt lássam egy újság címlapján.

És ha egyszer majd ő dönt úgy, hogy szívesen szerepelne?

Nem az a szereplős fajta. Ha elkezdem fényképezni, akkor a lehető leghamarabb elmenekül, a múltkor még azt sem engedte, hogy lefotózzák a lábát. Annak sem akarom kitenni, hogy például egy stúdióban órákon át fotózgassák.

Sokakat érdekli, hogy tervez-e újabb gyereket.

Ez nagyon kényes kérdés… Ha ugyanis azt mondom, hogy persze, szeretnék, akkor rögtön az jön le mindenhol, hogy „Bálint Antónia újabb gyereket akar”. Annyi biztos, hogy nem úgy gondolok hosszútávon, hogy egyke lesz, és én sem gondolom magamat egygyermekes anyukának. Benne lehet tehát egy újabb gyerek a jövőben, de nem a közeljövőben…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását