2024. április 20. - Tivadar

Eloszlik öt mítosz

Tojás, spagetti, csoki- ezek a termékek minden diéta során fekete listásak. Ám tényleg le kell róluk mondani? Most kiderül!
2009. szeptember 26. szombat 07:59 - Zelenij Linda
Az ideális alak eléréséért folytatott harc során lemondunk olyan ételekről és termékekről, amiket előzőleg még nagy örömmel fogyasztottunk. De megéri e sanyargatni önmagunkat? Semmiképpen sem.

Amit eddig igazi bűntettnek tekintettünk saját alakunk és szépségünk ellen, arról most lehull a lepel és kiderül, hogy valójában a javunkat szolgálhatja, ha mértékkel fogyasztunk belőle.

Íme néhány káros étkezési szokás, amiről kiderül, hogy valójában jó szolgálatot tehet nekünk.

Tojás

Tojással a szép bőrért
ARCÁPOLÁS SZÁRAZ ÉS NORMÁL BŐR ESETÉBEN
Készítsünk pakolást 2 evőkanál alma léből, 2 evőkanál virágporból, 2 evőkanál mézből és egy tojássárgájából. Keverjük össze az almalét a virágporral, majd pihentessük 1 órát, szűrjük le tüll vagy szita segítségével. Keverjük hozzá a többi alkotórészt, vattával vigyük fel bőrünkre, majd kiszáradás előtt mossuk le. Meg fogjuk látni mennyire táplálja bőrünket, amely visszanyeri optimális nedvességtartalmát és majd kicsattan az egészségtől.
ARCÁPOLÁS ZSÍROS BŐR ESETÉN:

Keverjünk össze egy tojássárgáját és egy teáskanál friss citromlét, hagyjuk hatni bőrünkön 15 percig, majd mossuk le. Csodákat tesz a zsíros bőrrel.
forrás: tojasinfo.hu
A tojás az egyik legolcsóbb fehérje forrásnak számít, ugyanakkor igen tápláló is, így igazán ízletes és laktató reggelit, ebédet vagy akár vacsorát készíthetünk belőle könnyedén. Egy tojás az emberi szervezet napi fehérje szükséglet 12 százalékát fedezi, könnyen emészthető formában. A tojás tartalmaz még A-vitamint is, ami többek között a haj és a bőr szépségét is segít megőrizni.

Emellett fontos szerepe van a zsírégetés és az izomépítés során. Rengeteg kalóriát és zsírt spórolhatunk meg ha kipróbáljuk a diétás tojásrántottát, aminek a lényege, hogy az omlettbe csak a fehérje kerül bele, a sárgáját pedig kihagyjuk.

Diófélék

Sokan lemondanak a dióról fogyókúrájuk során, arra hivatkozva, hogy magas az olajtartalmuk a dióféléknek. Ám sokan megfeledkeznek arról, hogy a zsírok között vannak „jók” és „rosszak”. A dióban pedig éppen a „jó”, azaz telítetlen zsírsavak találhatóak meg.
Ajánlatos fajtái a kesudió, a mandula, ezek csökkentik a vér koleszterinszintjét, segítenek a keringési és szívbetegségek megelőzésében. A dió ellátja a szervezetet a szükséges mangánnal és rézzel, ásványi anyagokkal. Így rendszeres fogyasztása segíti a szabadgyökök elpusztítását, amelyek a sejtek széteséséért, a korai öregedésért felelősek.

Bizonyított tény, hogy napi 84 gramm dió csökkenti a koleszterin szintet.

Csokoládé

Csokoládé a feszes popsiért
Egy fél tábla, legalább 70 százalékos étcsokoládét olvasszunk meg meleg víz felett. Ezután keverjünk hozzá tejszínt és egy kevés mézet. Az előtte alaposan leradírozott bőrfelületre vidd fel a langyosra hűlt masszát (popsi, combok), és hagyd rajta 20 percig. Ha letelt az idő mosd le a pakolást és bőröd feszes és tiszta lesz. Az esetleges pattanásoknak pedig búcsút mondhatsz.
Mivel a csokoládé az édesség kategóriába esik, ezért sok ember, akik az egészséges életmód elvét követi, a legnagyobb ellenségének tartja és semmilyen körülmények között nem hajlandó akárcsak egy falatot enni belőle.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. A csokoládé ugyebár kakaóból készül, ami önmagában legalább olyan egészséges növény, mint egynéhány zöldség. A csoki magas flavonoid tartalmú, aminek a hatása hasonló az antioxidánsokéhoz. Flavonoid tartalmaz például az alma, a szőlő és a vörös bor. Ezért már csoki diéta is létezik, ám szigorúan étcsokoládéval, és csak egy napig végezhető, mert az egyoldalú éttrend káros.

Az amerikai orvosok kutatásai szerint a terhességnél gyakori vérnyomásproblémák megelőzéséhez olyan teobrominszint szükséges, amennyit napi egy szelet jó minőségű étcsokoládé elfogyasztása biztosít.

Emellett a csoki a szívbetegeknek is védelmet jelent. Valamint még nagyon sok közismert pozitív hatással bír az emberi szervezetre.

Ha szeretnénk egy kis kalóriát megspórolni, ajánlatos csokoládé helyett négercsókot enni, mivel nagyjából 33 százalékkal kevesebb zsírt tartalmaz.

Sajt

Az egészséges életmód sémáját vakon követők többsége úgy gondolhatja, hogy a sajt ugyan finom dolog, de számukra abszolút tiltott. Azonban a sajtokban - és főleg az olyan kemény sajtokban, mint a parmezán - található zsírok igen hasznosak az emberi szervezet számára. Egy kis reszelt parmezán a salátába igazi csodákra képes, finom és egészséges.

Emellett a tej szinte minden összetevője - a fehérjék, zsírok, ásványi sók, és különféle vitaminok - majdnem teljesen átkerül a sajtokba. Különféle válfajai értékes fehérjeforrások, és főleg a legfontosabb tej-fehérjét, a kazeint tartalmazzák.
De igazi aduász lehet az aludttejből készült sajt, ami a legzsírszegényebb - 0.5 százalék zsírtartalom, de igen fehérje dús.

Tészták

A különféle tésztákat isteni öntetekkel szinte mindenki imádja, mert nemcsak finom de laktató is. Sőt a diétázóknak sem kell rosszul érezniük magukat, ha megszegve a szabályaikat megesznek egy tál ínycsiklandó spagettit. A titok csupán a megfelelő tészta kiválasztásában és az elkészítési módszerben rejlik.

A legjobb a teljes kiőrlésű gabonából készült tészta, mert az laktatóbb, és egészségesebb. Ráadásul rosttartalma is jóval magasabb, így elősegíti a méregtelenítés folyamatát is. A durumtészták elkészítése során általában tojást sem használnak vagy csak nagyon keveset, így kalória tartalmuk is alacsonyabb.

Persze ne felejtsük el a mértékletesség elvének követését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását