2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az amerikaiak többsége kivár Obamával kapcsolatban

Az amerikaiak többsége várakozó álláspontra helyezkedett Barack Obama elnök tevékenységének megítélése kapcsán - állapította meg friss felmérésében a USA Today című lap. Az újság Obama elnökké választásának első évfordulója alkalmából térképezte fel a közvéleményt.
2009. november 3. kedd 07:08 - HírExtra
Az egyik idézett jellemző vélemény szerint Obama több időt érdemel - még korai ítéletet alkotni arról, hogy teljesíti-e ígéreteit -, de nem sokkal többet. Az amerikaiak jelentős része tisztában van azzal, hogy a jelenlegi nehézségek, főleg a gazdasági válság miatti megélhetési gondok az Obama előtti időszakban gyökereznek. Amerika ezért egyelőre türelmes, a kérdés az, hogy meddig?

A USA Today megállapította: Amerika véleménye egy év alatt megváltozott Obamáról. Az emberek már nem annyira borúlátóak a gazdaság és az ország kilátásait illetően, ugyanakkor kevésbé optimisták abban a tekintetben, hogy Obama elnökségének a végére javulni fognak a dolgok.

Tavaly novemberben a megkérdezettek 13 százaléka volt elégedett a dolgok állásával, ma 26 százalék érez így. Akkor 65 százalék hitte, hogy Obama elnöksége végére az ország jobb helyzetben lesz, most 58 százalék bízik ebben.

Ma már többen látják liberálisnak Obama politikáját; egy éve 24 százaléka tartotta azt nagyon liberálisnak, ma 34 százalék. Egy éve még 45 százalék nevezte mérsékeltnek Obama nézeteit, ma csak 34 százalék.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását