2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az autisták kevés helyen tanulhatnak

Magyarországon ma nincs elegendő iskola, amely fogadhatná az autizmussal élő gyermekeket, és nincs megfelelő számú képzett szakember sem.
2009. november 11. szerda 14:36 - HírExtra
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Autisták Országos Szövetségének kutatási eredményei alapján jelentésében azt hangsúlyozta: "a mai oktatás nem képes megfelelni az autizmussal élő gyermekek különleges szükségleteinek" - olvasható az ombudsman hivatala által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a megfelelő szaktudással nem rendelkező pedagógusok, gyógypedagógusok hozzá nem értése miatt az egyébként integrálható és kiválóan fejleszthető tanulók állapota is romlik, és később felnőttként kevesebb lesz az esélyük az önálló életre.

Az ép társaikkal együtt nem oktatható gyermekek megfelelő, speciális nevelési-oktatási intézmény hiányában nem tudnak fejlődni, megalázó, emberi méltóságukat sértő helyzetekbe kerülhetnek.

Szabó Máté rámutatott, az autizmussal élő gyermekek szülei számára nagy anyagi megterhelést, akár a családok szétesését is eredményezheti, hogy sokszor nincs a lakóhely közelében a gyermek fogadására alkalmas intézmény. Azonos korú, ép társaikhoz képest indokolatlanul hátrányosabb helyzetbe kerülnek azok az autizmussal élő gyermekek, akiknek a lakókörnyezetében az állam nem biztosítja az állapotuknak, képességeiknek megfelelő óvodát, iskolát - olvasható.

A biztos hangsúlyozta: "a valódi egyenlőség érdekében pozitív intézkedésre van szükség, az állam ennek hiányában nem teljesíti az esélyegyenlőség előmozdítására vonatkozó, alkotmányban előírt kötelezettségét".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását