2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fotóival harcol a klímaváltozás ellen a szupermodell

Helena Christensen topmodell felszólította a világ politikai vezetőit: kötelezzék el magukat amellett, hogy tényleges intézkedéseket hoznak a Föld felmelegedése elleni küzdelem érdekében.
2009. november 22. vasárnap 16:13 - HírExtra
Az 1990-es évek topmodelljéből lett fotós Peruba, édesanyja szülőföldjére utazott, hogy az Oxfam civil szervezet programja keretében dokumentálja az általános felmelegedésnek az indiánokra gyakorolt hatását.

A Koppenhágában született sztár színes és fekete-fehér, digitális és polaroid technikával készült felvételeit most a brit fővárosban állították ki.

A 40 éves Helena Christensen röviddel a koppenhágai klímaértekezlet előtt elmondta: reméli, hogy a politikusoknak sikerül a szén-dioxid-kibocsátást megállító szabályokról és módszerekről megállapodniuk.

Peruban a modell a gleccserek eltűnésének hatásait tanulmányozta. A gleccserek visszahúzódása kiszárítja a folyókat, amelyek így nem adnak elegendő vizet az alpakkatenyésztőknek és a helyi gazdáknak. „Egész falvak veszítik el fő bevételi forrásukat”, a falusiak kénytelenek a hegyekből a városokba költözni – hangsúlyozta Christensen.
„Ezek a kultúrák ki fognak halni. (…) Ez nagyon szomorú, mert Dél-Amerika igen sajátos részéről van szó” – hangsúlyozta.

Az Oxfam becslése szerint a legutóbbi 30 év alatt a perui gleccserek felszíne 22 százalékkal csökkent.

A világ vezetői december 7. és 18. között tanácskoznak Kopenhágában az éghajlatváltozásról, hogy előkészítsék a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyvet felváltó megállapodást.

A fotókiállítás a Proud galériában látható november 29-ig.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását