2024. március 29. - Auguszta

Több a tiszteletbeli konzul

A magyar konzuli szolgálat 2009-ben 95 ezer üggyel foglalkozott, emellett mintegy 280 ezer vízumot és kishatárforgalmi engedélyt adtak ki a magyar külképviseletek - ismertette Berta Krisztina, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2009. december 10. csütörtök 21:57 - HírExtra
Az évértékelőn elhangzott, hogy jelenleg - a külügyi hálózat költségvetési okokból végrehajtott racionalizálása után - 85 ország 102 képviseletén összesen 139 hivatásos magyar konzul teljesít szolgálatot. A Sydneyben, Torontóban, Krakkóban vagy Düsseldorfban kényszerűen felszámolt konzulátusok munkáját elsősorban az utazó és a hivatásos szolgálatot segítő tiszteletbeli konzulok vették át. Utóbbiak száma 6-8 fővel 214-re bővült az idén, s tiszteletbeli konzuli hálózatot a továbbiakban is bővíteni fogják - mondta Berta Krisztina, hozzátéve, hogy meg kell felelni annak a jogos igénynek, hogy a konzuli lefedettség mind szélesebb körű legyen.

Az elmúlt év konzuli érdekvédelmet igénylő, kiemelkedő ügyei között említette a főosztályvezető a Rózsa Flores nevével összefonódó áprilisi bolíviai eseményeket, az Air France légitársaság június 1-jei katasztrófáját, amelynek négy magyar halálos áldozata is volt, valamint a magyarokat érintő hegymászóbaleseteket. Ez utóbbiak közül kiemelte az októberben Kínában, a Himaláján eltűnt négyfős magyar hegymászócsoport utáni kutatást, amit a sajtó is nagy figyelemmel követett. Sok munkát adott a szolgálatnak a külföldön becsapott magyar munkavállalók, köztük a spanyolországi magyar narancsszedők ügye is.

A szolgálatot érintő jelentős fejlemény lesz, hogy december 19-től, a magyar diplomácia tevékenységének is köszönhetően, vízummentesen léphetnek be a schengeni térségbe három nyugat-balkáni ország, Szerbia, Montenegró és Macedónia állampolgárai, ami nagy könnyebbség lesz a Vajdaságban élő magyarok számára.

Jövő év végén kezdik el a vízumok biometrikus jegyekkel való ellátását, s jövőre tudják majd megvalósítani, hogy a magyar állampolgárok számára két biometrikus jeggyel, tehát arcmással és ujjlenyomattal ellátott útlevelek a külképviseleteken is megszerezhetőek legyenek. Ez utóbbi elsősorban Ausztráliában, Új-Zélandon és az amerikai földrészen érdekes, ahol nagyobb létszámban élnek magyarok - tette hozzá.
Lényegében zökkenőmentesnek nevezte Berta Krisztina az Egyesült Államokba utazók elektronikus vízumszerzésére való átállást, kiemelte viszont, hogy továbbra is nagy számban kérnek magyarországi romák indokolatlanul menekültstátust Kanadában, ami ellen a konzuli szolgálat felvilágosítással igyekszik küzdeni.

Idén újdonságként felállították a Konzuli Tájékoztatási Irodát, amelyben néhány nagy rutinnal rendelkező és világnyelveket beszélő konzul e-mailen és telefonon ad tájékoztatást. Emellett még az év végéig mobil konzuli csoportot szerveznek, amely kiemelt események - például egy szökőár vagy egy repülőszerencsétlenség - után néhány óra alatt a helyszínre tud majd utazni, hogy ott segítsen, ha arra szükség van.

Az uniós tagállamokkal való együttműködés terméke egyebek közt az utazó konzuli szolgálat összehangolt szervezése, valamint a chisinaui és isztambuli vízumképviseleti központ fenntartása. Emellett jövőre magyar főkonzulátus nyílik Csunkingban (Chonqing), Kína középső ipari vidékén, amelyből szintén egy vízumképviseleti központot képeznek majd. Ez része lesz annak a ma már több mint ötven helyszínen működő vízumkiadó hálózatnak, ahol Magyarország ad ki beutazási engedélyt más schengeni országok nevében, vagy azok Magyarország nevében.

A főosztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki a maga felelősségére utazik külföldre, s a felkészülés során az utazók "töménytelen" fontos információt találhatnak a célországról a Külügyminisztérium honlapján; kezdve a hasznos tanácsoktól, egészen addig, hogy a tárca az adott országot normális vagy fokozott biztonsági kockázatot jelentő úti célnak tartja, esetleg olyannak, ahová kifejezetten nem javasolja az utazást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását