2024. április 19. - Emma

Johnny Hallyday nem folytatja

Nem folytatja búcsú-koncertsorozatát Johnny Hallyday: a Los Angelesben lábadozó francia rocksztár turnéjának - 2010. január 8. és február 13. közöttre tervezett - valamennyi fellépését lemondta szerdán az énekes producere.
2009. december 16. szerda 19:06 - HírExtra
"A döntést az orvosszakértők véleménye alapján hoztuk meg, akik megállapították, hogy az énekes jelenleg képtelen koncertezni" - hangsúlyozta közleményében Jean-Claude Camus produkciós irodája.

A megváltott jegyek teljes árát december 21-től a vásárlás helyszínén visszatérítik.

A 66 esztendős francia sztáron párizsi porckorong-operációja után egy héttel korrekciós műtétet kellett végrehajtani a Los Angeles-i Cedars Sinai kórházban. Ezt követően gyógyulása érdekében mesterséges kómában tartották, amelyből hétfőn ébresztették fel.
A család és a turné biztosítótársaságának orvosai szerint az énekes jobban van, de még nagyon fáradt, és nem tudható, meddig tart a teljes felépülése. Egyelőre Franciaországba szállítása is kizárt. Hivatalos orvosi jelentés ugyanakkor nem jelent meg Hallyday állapotáról, arról kizárólag a rocksztár produkciós irodája adott ki rövid sajtóközleményeket.
Nem világos, hogy a komplikációk a párizsi porckorongműtét közben elkövetett orvosi műhiba, esetleg egy, az operáció alatt elkapott baktérium miatt, vagy pedig azért léptek fel, mert Hallyday az operáció után négy nappal - orvosai tanácsa ellenére - repülőre szállt.

Hallyday százmillió eladott lemezzel a háta mögött két éve jelentette be, hogy visszavonul a koncertezéstől. Búcsúturnéját szeptemberben kezdte el, amelyből még 24 koncert lett volna hátra van. Legközelebb január 8-án az észak-franciaországi Amiens-ben kellett volna színpadra lépnie, a nagy búcsút február 13-án a párizsi Bercy stadionban tervezte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását